Egyszerre került válságba a házasságuk
Megdöbbentő: Most esküdtek - Kovács Kati után Janics Natasa is válik!
Válságba került Kovács Katalin és Janics Natasa házassága is - Előbbi nemrég vált el férjétől, míg Natasa most készül ezt megtenni. Állítólag beleszeretett egy bolgár edzőbe.
Olimpiai bajnok a Kovács Katalin, Janics Natasa női kajakkettes
2010.05.10 11:30ma.hu - Fotó: kajakkenusport.huTavaly ősszel kötötte össze hivatalosan is életét a párjával a kajakos Janics Natasa, de úgy tűnik, nem sokkal sporttársa, Kovács Katalin után most ő is válni készül!
A Blikk úgy tudja, a kajakosnő a téli, bulgáriai tábor alatt beleszeretett egy ottani edzőbe, és már úgy jött haza, hogy közölte férjével szándékait. Natasa új párja állítólag már Szegedre is leköltözött, ahol a sportolóval együtt él.
Janics közleményben jelentette be, hogy férjével közösen úgy döntöttek, elválnak. Mivel annak idején esküvőjüket is világgá kürtölték, most is vállalnia kell a nyilvánosságot, vélte Natasa - adta hírül a Blikk.
A két kajakos lány, Kovács Katalin és Janics Natasa hosszú évek óta élt párkapcsolatban - de magánéletükről sportteljesítményeik mellett annyira nem hallhatott a nagyközönség.
Érdekes egybeesés volt tavaly, hogy mindkét lányt nagyjából egyszerre jegyezte el a párja, és az esküvőjükre is szinte egy időpontban készültek. Natasa az athéni olimpia után ismerte meg a későbbi férjét, aki a lányt szponzoráló cégnél dolgozott.
Megismerkedésük után sokáig nem találkoztak - azonban a fiú nem tudta elfelejteni a mindig vidám lányt. A sors segítette a szerelmes férfit: útjaik ismét keresztezték egymást, s amikor a fiatalok újra találkoztak, kiderült, hogy nem közömbösek egymás számára.
Natasát kötelessége elszólította az országból, edzőtáborból versenyekre járt - így aztán nem volt egyszerű életükben a 2007-ig tartó időszak.
Abban az évben tavasszal azonban Janics Natasa visszakerült Szegedre és azóta a fiatalok elválaszthatatlanok voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06