Barátnője nem mer a modell mellé ülni

Debreczeni Zita öt karambol után is kockáztat

A modell két kipördülés, farolás és gyorsulás közt civil autóvezetési szokásairól vallott - Debreczeni Zita elárulta, annak ellenére, hogy lendületes vezető, mindig betartja a szabályokat.

2010.04.24 09:55Tabu tv

Debreczeni Zita celeb társaival együtt a Hungaroringen garázdálkodott, és a Tabu Tv-nek is nyilatkozott.

"Mellettem ült az ember, aki végig mondta, hogy mit csináljak és mit ne csináljak. Amikor azt mondta, hogy most gáz, akkor én féket nyomtam, és megpördültünk a pályán, de nagyon jó volt!" - mondta el a tabutv.hu riporterének a gyönyörű modell, aki a magánéletben is karakteres vezető.

"Szeretek igen lendületesen vezetni, de persze soha nem lépem túl a 130 km/h-t. Amikor letettem a jogosítványt, akkor a barátom pont egy autóversenyző volt, úgyhogy nagyon sokat jártunk versenyekre, és sokat mentünk el csak ketten próbálgatni az autót. Eddig öt karambolom volt sajnos, ebből az egyik nagyon nagy volt: az autót el kellett vinni, és engem is a mentő vitt el!" - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Debreczeni Zita.

A modell barátnőit is szívesen fuvarozná olyan helyekre, ahová mindketten hivatalosak, ám ezt valamiért nem hagyják.

"Dukai Regina barátnőm nem szívesen ül mellém autóba, nem is értem miért? Ha van egy rendezvény, ahová mindkettőnket elhívnak, akkor valószínűleg mi külön kocsival megyünk, mert nem szeret mellettem ülni, és fél mellettem!" - meséli a tabutv.hu weboldalán Zita.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.