Az énekesnő fontosnak tartotta a templomi esküvőt
Rocker pap adta össze Keresztes Ildikót párjával
Az ország egyik legeredetibb és legkiválóbb rock-pop énekesnője Keresztes Ildikó a Sztárportréban beszélt élete legszebb napjáról.
2010.03.06 18:00Sztárportré"Nehéz erre válaszolni, de mégis azt kell mondjam, hogy az esküvőm napja. Ráadásul most pont közeledik a névnapom, három évvel ezelőtt, ezen a napon házasodtam. 2007. március 10. Most fogjuk a harmadik házassági évfordulónkat ünnepelni, bár akkor is együtt voltunk már húsz éve. Nagyon sok szép nap volt, de talán ezt a napot emelném ki.
Az idő nem volt olyan szép mint most, esett az eső és rettenetesen hideg volt. A templomi esküvő nagyon szép volt. Igazából én az egész esküvőből ezt szerettem volna a legjobban megélni egyszer... Bemenni a templomba, és Isten színe előtt - nem mintha a jó Isten addig nem látott volna minket, meg utána is, de mégis. Ez a templomi esküvő, az egésznek a szellemisége adott nekem egy olyan erőt, ami megismételhetetlen.
Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a dolgot megléptem, és nagyon örülök neki, hogy nem huszonévesen, hanem akkor, amikor úgy éreztem, hogy erre teljesen megértem. Egy nagyon kedves erdélyi pap adott minket össze, aki a mai napig nagyon jó barátom. Ő egy rocker pap - nagyon szereti a rock zenét -, és nagyon jól tud bánni a fiatalokkal. Veress Zoltán atyának hívják, és nagyon merem ajánlani mindenkinek."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06