Ürülékkel teli ház fogadta a rendőröket
Mezítláb szökött el a kétéves, otthon úgysem törődtek vele
Nem megszokott látvány egy mezítláb csatangoló 2 éves. Hát még akkor, ha mindezt egy mező kellős közepén teszi. A csellengő kisfiút a szomszédok vették észre, ám bekopogva a szülőkhöz méltán fordult fel a gyomruk.
2010.02.04 14:07ma.huVan az a helyzet, amikor feltesszük a kérdést: minek az ilyennek gyerek egyáltalán? Az alábbi esetben is joggal tehetjük fel, és akkor még finoman fogalmaztunk.
Felsőruházat és lábbeli nélkül találtak rá egy alig két éves fiúra a Florida-beli Dade City-ben. A szomszédok azonnal értesítették a hatóságokat, akik- mint lenni szokott hasonlóan morbid helyzetekben: alig hittek a szemüknek, de főként az orruknak.
A szülők észre sem vették, hogy eltűnt legkisebb poronytuk, ők ugyanis nyugodtan heverésztek otthonukban, az anya ráadásul békésen szunyokált. Justin és Tanya otthona cseppet sem nyerte volna el a gyrekbarát jelzőt, már ami a higiéniát illeti.
A házban iszonyú, orrfacsaró bűz fogadta a hatóságokat, mint kiderült: mindenki ott végezte a kis- és nagydolgát, ahol éppen rájött. Volt ürülék a földön, ágyakban, ruhákon, mindenütt. Az anya kifogásai megdöntenék a hülyeségek-rekordját is: azt mondta, hogy elromlott a WC, és a gyerekek ott végezték szükségeiket, ahol éppen tudták.
Arra a kérdésre, hogy ezt miért engedte azt mondta: ő arra kérte a gyerekeket, hogy takarítsanak fel maguk után, de nem tették. Ezért hagyta is az egészet. Fáradtságra hivatkozott, panaszkodott az anyai lét fáradalmaira.
A konyhát is romos állapotban találták a helyszínre érkező rendőrök, romlott ételek és hihetetlen mennyiségű kosz fogadta őket.
Nap-mint nap érkeznek az ilyen és hasonló hírek szerte a nagyvilágból. Elgondolkodtató az a tény, hogy hány gyerek szenvedhet a szülők miatt. És örülhetünk, ha nyilvánosságra kerülnek ezek a borzalmak...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06