Három évig hajózott

Méder Áron nem volt rest: nyersen ette a halat

Körbehajózta a Földet, és nem épp luxus körülmények között töltötte az elmúlt éveket.

2009.09.27 09:02rtlbulvar.hu

A Cool Live műsorában egy igazán különleges vendéget fogadott Müller Attila és Kinter Oszkár, eljött ugyanis a stúdióba Méder Áron, hogy a három esztendeig tartó, az egész földgolyót átszelő utazásáról meséljen. Áron egy egészen apró, negyven éves hajóval vágott neki az útnak, amit két év alatt, vérrel és verejtékkel ugyan, de saját kezűleg újított fel.

- Teljesen le volt amortizálva, amikor rátaláltam. Olcsó volt, megvettem és hazavittem javítgatni. Akkor határoztam el, hogy körbehajózom a Földet, viszont nagyon megnehezítette a dolgomat, hogy senki sem hitt abban, hogy sikerülhet.

A csupán hat méteres bárka fedélzetén a hajós minden luxust nélkülözni kényszerült, se mellékhelység, se zuhanyzó nem állt rendelkezésére, az egyszer egy méteres ágya volt a szekrénye, a konyhája, mondhatni a teljes élettere a fedélzetet leszámítva.

A vízen számos veszéllyel és nehézséggel kellett szembenéznie, az ivóvíz- és ételszerzéstől kezdve a viharokon át egészen a technikai malőrökig.

- Mindennel keményen spórolni kellett. Ha elfogyott az ételem, akkor halat kellett fogni, amit tűzhely híján nyersen fogyasztottam el. A rossz idő is sokszor tört borsot az orrom alá, de szerencsére egyszer sem borultam fel, a legdurvább helyzetben is csak az oldalára fordult a hajó.

Áron harminckilenc nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt, a leghosszabb tengeren töltött periódusa pedig ötvenkét napig tartott. A három éves utazás legnagyobb részében magára volt hagyatva, csupán egy rádiós felszerelés biztosította számára a kapcsolatot a külvilággal és az édesapjával.

Szárazföldön hosszabb ideig, 6-8 hónapig, csupán a Fidzsi-szigeteken tartózkodott, ott munkát vállalt különböző hajókon, hogy az egyre fogyatkozó készleteinek feltöltésére pénzt gyűjtsön, és persze egy kis csajozásra is szánt időt. Végül három év távollét után, szeptember 19-én kötött ki Magyarországon, és ezzel élete legnagyobb élményének ért vége.

Elmondása szerint soha, egy percig sem bánta meg, hogy belefogott, és a vitorlázást a jövőben is űzni fogja majd hobbi szinten, újabb kihívást azonban nem ezen a területen keres magának.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.