Már korábban felfedezte a Királynőt!

Náray előre tudta, hogy Serdült Orsi szakítani fog!

Az idei Királynő és a híres tervező között különös kapcsolat alakult ki egy éve. Náray Tamás a jövőbe lát. A divattervező nemcsak az uralkodó trendeket látja előre, de mindenkinél előbb felfedezte a Királynőt Serdült Orsiban.

2009.07.06 18:30rtlbulvar.hu

– „ Nekem tavaly is ő volt a jelöltem, tényleg nagyon szép volt a másik három lány is, de én azért szerettem volna, hogyha ő is a helyezettek közé kerül. Tavaly ez nem jött össze igazából, viszont mi már dolgoztunk együtt.” – mondta Náray Tamás.

A tavalyi szépségkirálynő-választás után Tamás rögtön felkérte a lányt egy közös munkára. Az együttműködés gyümölcsözőnek bizonyult, így idén is Orsi mutathatja be a Náray-ruhákat a szalon hivatalos füzetében, immár Királynőként.

– „ Én nagyon izgultam, mert ugye hát mégiscsak Náray Tamás! És az első munkánk egy szalonbemutató volt, utána kaptam a megtisztelő hírt, hogy engem gondolt a katalógusába lefotózni, végül is azt nevezhetem első munkánknak. Nagyon-nagyon jól éreztem magam és úgy vettem észre, hogy nagyon könnyen és nagyon jól tudunk együtt dolgozni.” – árulta el Serdült Orsi.

Tamás nemcsak a szépségverseny eredményét jósolta meg. Amikor először találkozott Orsi ex-barátjával, megmondta, hogy az a szerelem nem lesz hosszú távú. Igaza lett, ugyanis a Királynő kapcsolata nemrég véget ért, ám Orsi egyelőre nem vesz tudomást más férfiakról.

– „ Lehet, hogy próbálkoznak, de én most nem érzem magam nyitottnak egy párkapcsolatra. Ezzel szeretnék foglalkozni, amibe most belecsöppentem, ki szeretném élvezni minden percét, mert végül is egy évről van szó, utána majd meglátjuk, mi lesz.”

Ez komoly kérdés. Ám úgy tűnik, Náray Tamás már erről is sejt valamit.

– „ Az Orsi még a pályája elején van, és én azt gondolom, hogy ő nagyon nagy nemzetközi karrier előtt áll, hogyha ennek a királynősdinek vége szakad.”

Orsi fotóit elnézve ez a jóslat nem is tűnik túlzónak. Márpedig ha valóra válik, akkor félő, hogy a Királynőnek továbbra sem lesz túl sok ideje a szerelemre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.