Csúnyán kihasználták a fitneszlady-t!

Bíró Ica: Nem forgathatnak ki teljesen!

A legfrissebb hírek szerint könyvének kiadója durván kihasználta Bíró Icát, ugyanis Ica három éves csúszással írta meg A megújulás titkai című kéziratát. A késésre hivatkozva pedig a kiadó többszörösen leértékelte a fitneszlady könyvét.

2009.04.08 09:00ma.hu

A sikeres könyv 2005-ben jelent meg, és azóta rengetegen keresik a könyvesboltok polcain. Ica szerint a korábbi állításokkal ellentétben a könyv és a téma iránti érdeklődés egyre inkább nő. 

A fitneszlady így újra tárgyal kiadójával, hiszen az eladási listák élén van a könyv. 

- "A kiadóm internetes oldalán vezet egy eladási toplistát, ahol a harmadik helyen áll a könyvem. Ezért újra felkerestem az illetékeseket, hogy egy olyan egyezségre jussunk, amiben engem sem forgatnak ki teljesen. Egy személyes beszélgetésen már részt vettem, de még nem sikerült teljesen megállapodnunk." - mesélte a Napi Ásznak a Ica.

Mint arról már korában írtunk, Bíró Ica nem csak kiadójával veszekszik, hanem Schobert Norbival is voltak összetűzései. Ugyanis azzal vádolják egymást, hogy a másik neki köszönheti karrierjét. 

Norbi akkor elmondta, hogy húszmillióra perli az egykori metállady-t egy Norbi-termék nyilvános becsmérlése miatt. 

Azt tanácsolta neki, fejezze be a támadásokat ellene, mert az ő egészsége is rámegy. Bíró Ica minderre annyit mondott, most már legalább mindenki láthatja, kinek van igaza kettejük közül.

Kapcsolódó írások:

    Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

    Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

    Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.