"Mindig érdekelt a pszichológia"
Caramel burkoltan és nyíltan is megmondja
Amikor a popszakma csak álom volt számára, Caramel elsősorban a pszichológia területe felé kacsintgatott, hiszen mindig is érdekelték az emberekben lezajló érzelmi folyamatok.
2009.03.26 06:45rtlbulvar.hu - Fotó: caramelmusicAz énekes - akit mindig érdekelt a pszichológia - most találta meg önmagát. Amikor még nem dolgozott a popszakmában, elsősorban a pszichológia területe felé kacsintgatott Caramel.
Mindig is érdekelték az emberekben lezajló érzelmi folyamatok. Müller Atinak bevallotta, főleg saját magát szerette volna mindig is megfejteni, részben pedig sikerrel járt.
- Most találtam meg "zenei önmagamat"!
Ez pedig készülő nagylemezén már tökéletesen érezhető lesz, hiszen a szövegeket és a dalokat is ösztönösen írta, szerzeményeibe pedig mindent beleszőtt, ami csak foglalkoztatja, ami igazán önmaga.
A témák változatosak lesznek. Akad köztük olyan, ami saját élményeit dolgozza fel, de a véleménynyilvánítás sem szorul háttérbe.
- Burkolt és nyílt mondanivaló is lesz bőven!
A munkálatok most érkeztek el a hangszereléshez, Caramel egy hónapot adott magának erre a fázisra, de ami a végeredményt illeti, a tökéletesség érdekében semmit sem kapkod el.
Éppen ezért a kész lemez előreláthatólag a nyár végén kerül majd a boltokba, de a rajongók addig sem maradnak friss nóták nélkül, hiszen az énekes a koncerteken egy-egy új szerzeménnyel mindig megörvendezteti a közönséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06