Nem bírták tovább egymás nélkül!

Hoppá! Négy hónap után összeköltözött Kovácsovics Fruzsi Bennel!

Mindössze pár hónapja tart köztük a szerelem, Kovácsovics Fruzsi és párja, a Viva tv-ből ismert Ben már nem tudott várni: összebútoroztak.

2009.01.19 13:30ma.hu

Mióta megismerkedtek, szinte elválaszthatatlanok egymástól Ben és Kovácsovics Fruzsina - Mégis akadályt gördített eléjük, hogy kétlaki életet éltek. Most, hogy összeköltöztek, már sokkal több időt tölthetnek együtt.

A ház körüli teendőket megosztják egymással, együtt vásárolnak, Fruzsi mos, Ben takarít. Az énekesnő egyelőre bajlódik a főzéssel, de párja szerint hamarosan úgyis belejön - adta hírül a Blikk.

Fruzsi és Ben között kezdettől fogva dúl a szerelem, így talán nem is csoda, hogy mielőbb szerettek volna közös fészekben ébredni.

A fiatalok nemrég különös jóslatot hallgattak végig egy kaszinóban, ahol több ismert arc is leülhetett megkérdeni jövendőjét.

A jósnő szavain őszintén megdöbbent a páros, azt mondta ugyanis nekik, hogy egy éven belül kisbaba érkezhet hozzájuk! Azt is megjósolta, hogy hosszú ideig fognak együtt élnek, ám hozzátette, hogy szegény körülmények között.

A Csillag születik-ben ismertté vált Fruzsina és műsorvezető párja egy felvételen találkozott négy hónappal ezelőtt.

Az egyébként igen komoly gondolkodású énekesnőnek annyira megtetszett Ben, hogy amikor a fiú odajött hozzá és azt kérdezte, milyen fiúk tetszenek neki, Fruzsi azonnal rávágta: olyanok, mint te!

A hirtelen őszinteségen talán még a fiatal énekesnő is megdöbbent, ám mint kiderült, nem volt a dolog hiábavaló! Bent azonnal levette a lábáról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.