Új vizekre evez Goztola Krisztina
New York és Európa után Afrikát is meghódíthatja a magyar színésznő!
Kevés magyar színésznő büszkélkedhet olyan színes és kalandos pályaképpel, továbbá jó nemzetközi kapcsolatokkal, mint a sokoldalú latinos szépség. Goztola Krisztina új szerepben próbálja ki magát.
2015.04.21 15:00ma.hu
Új terepen próbálja ki magát a nemzetközi színtéren már eddig is jól ismert magyar színésznő, Goztola Krisztina: nemcsak a helyszín lesz teljesen új a számára, de maga a munka is számtalan kihívást tartogat a latinos vonásokkal is hódító ifjú színésznő számára, aki az új, Beauty Bar című dokumentumfilmnek egyszerre lesz szereplője és producere is - közölte a híresség sajtóképviselője. A színésznő elmondta, hogy ez a kettős feladat nagy előrelépést jelent szakmai szempontból, hisz most először próbálhatja ki magát "a kamera másik oldalán".
A filmről túl sok részletet persze nem akart előre elárulni a sztár, de annyit biztosan lehet tudni, hogy egy nagynevű egyiptomi gyógyszer- és kozmetikai vállalatcsoport új üzleti koncepciójához kapcsolódik. Az újdonságnak számító modell lényege, hogy a vásárlók bőrét először műszeres bőrdiagnosztikai vizsgálatnak vetik alá, majd ennek eredményétől függően személyre szabva készítik el a helyszínen a kozmetikumokat. A termékekről szólva Goztola Krisztina elmondta, hogy a mai trendeknek megfelelően a legjobb minőségű természetes alapanyagokból készülnek, és mivel a meg nem nevezett cég elsősorban Észak-Afrikában és a Közel-Keleten folytat exporttevékenységet, a dokumentumfilmmel ezeket a területeket is meghódíthatja majd.
Kriszta az utóbbi időben számos magyar és nemzetközi gyártású filmben és filmsorozatban is felbukkant (Hacktion Újratöltve!, Tűzvonalban, Életképek), és több ízben tett látogatást a szépség- és az informatikai iparba is, különféle rendezvények háziasszonyaként. Ezen túl nemrégiben egy kozmetikai kampány reklámarcaként is bemutatkozott. A szívének kedves témákért mindig tűzbe megy a Tűzvonalban egykori színésznője, emellett pedig a folyamatos önfejlesztés is igen fontos szerepet tölt be az életében, így aztán kettős izgalommal vág neki legújabb feladatának. Az elkészült dokumentumfilmet hamarosan láthatja majd az európai közönség, Manu Catale rendezésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06