asdf
Levetkőzött Péter Szabó Szilvi
A NOX énekesnője a múltat levetkőzve, a népzenei motívumokat maga mögött hagyva a korábbiaknál többet sejtető ruhában.
2014.12.13 15:00ma.huPéter Szabó Szilviát nem kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen a NOX énekesnőjeként beírta magát a magyar zenetörténelembe, ezen kívül számtalan díjat és slágert is magáénak tudhat. Ám az énekesnő tehetsége mellett kitartása is figyelemre méltó, hiszen jól ismert és elismert zenekarát hátrahagyva, tiszta lappal indult neki szólókarrierjének, amelynek gyümölcseként tavaly megjelent első önálló lemeze Revolution címmel. Sikere pedig úgy tűnik töretlen, és szólóénekesnőként is bizonyította, hogy fontos tényezője a hazai popszíntérnek.
Szilvi dalszövegíróként és énekesként is már megcsillogtatta tehetségét, ezúttal pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy bizony nem fél új vizekre evezni. Ugyanis a múltat kissé levetkőzve, a népzenei motívumokat maga mögött hagyva készített egy könnyen énekelhető, mégis a dance műfajával kacérkodó slágert Harmath Szabolcs és a Compact Discoból illetve szóló munkáiról is jól ismert Lotfi Begi segítségével.
És ha már a levetkőzésnél tartunk: a Bíbormadárhoz készült videoklipben Szilvi a korábbiaknál többet sejtető ruhát visel, illetve a kisfilm története is ledönt néhány falat. A szinte már tabutémákat feszegető videóban senki sem az, akinek elsőre látszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06