Horror
15 évig éltek megölt szüleik nyugdíjából
Tizenöt éven át élt egy brit házaspár az asszony meggyilkolt és kertben elásott szüleinek nyugdíjából és egyéb járandóságából.
2014.06.21 07:30MTIA notthinghami bíróság által pénteken bűnösnek nyilvánított Susan és Christopher Edwardst életfogytiglani fenyegeti, amikor a jövő héten kiszabják büntetésüket.
Az ítéletet kihirdetve a bíró nem győzte hangsúlyozni azt a hidegvért, amellyel az eladósodott pár 1998 májusában egy második világháborús revolverrel merő kapzsiságból lemészárolta a nő 85 éves apját és 63 éves anyját, majd a holttesteket elásták a ház kertjében.
A bűncselekmény után a pár kiürítette Susan szüleinek bankszámláit, 15 éven át felvették azok nyugdíját és egyéb járandóságát, végül a házat is pénzzé tették a kertben elföldelt hullákkal együtt.
A rendőrség szerint a maaz ötvenes éveik közepén járó pár összesen negyedmillió font - csaknem százmillió forint - bevételt zsebelt be a gyilkosság eredményeként.
Ezt a pénzt is hamar felélték azonban, egyebek közt azért, mert a filmsztárok iránti rajongásból nagy összegeket költöttek olyan hírességek emléktárgyaira, mint Gary Cooper vagy Frank Sinatra.
A pár 2013-ban Franciaországba szökött az esetleges lebukás elől, de ott újra annyira eladósodtak, hogy a pénzért kuncsorgó férj végül bevallotta a gyilkosságot saját édesanyjának, aki értesítette a rendőrséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06