Lehúzták, fizethetnek
Torrent(e), a törvény nem kétbalkezes
Több mint 300 lengyel internetezőnek küldött fizetési felszólítást engedély nélküli filmletöltés miatt egy szerzői jogok védelmével foglalkozó német cég egy lengyel producer megbízásából.
2013.12.04 18:46MTIA Fekete csütörtök című filmet Antoni Krauze rendezte, és 2011 februárjában kezdték vetíteni a lengyel mozikban. Szinte dokumentarista hűséggel mutatja be az 1970-es lengyel tengermelléki munkásfelkelést.
A Baseprotect német cég az IP-címek alapján megállapította, hogy a netezők a uTorrent program segítségével töltötték le a filmet. Egy ügyvédi iroda megegyezést ajánlott az internetes kalózoknak: ha befizetnek 550 zlotyt (40 ezer forint), nem kezdeményez bírósági eljárást ellenük. A netezőktől befolyó összegen az ügyvédi iroda 50, a német cég és a producer 25-25 százalék arányban osztozik -- adta hírül a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.
Az ügy valósággal sokkolta az érintetteket. Különösen azon döbbentek meg, hogy az ügyvédi iroda honnan tudja a lakcímüket. Az illetékes ügyészség közölte, hogy a német cég hozzájuk fordult a személyes adatok ügyében, az ügyészség pedig az internetszolgáltatókhoz továbbította a kérést. "Ez teljesen legális" - szögezte le az ügyészség illetékese.
Ha a felszólított netező nem fizeti be a megadott határidőre a kért összeget, az ügyészség eljárást indít. Ez esetben a büntetés elérheti a 2000 zlotyt (144 ezer forint) is. Az ügyvédi iroda közölte, hogy nem állnak meg a 300-nál, tovább folytatják a levelek kiküldését, sőt további lengyel filmek illegális letöltését is vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06