Félidejéhez érkezett az X-Faktor

Alföldi Róbert: "Lilitől élveztem a legjobban!"

Levetkőzték gátlásaikat az X-Faktor résztvevői, de nemcsak a versenyzők, hanem a műsorvezetők és a mentorok is áldozatul estek a fülledt erotikának: Istenes Bence meztelen lett, Alföldi élvezett.

X-Faktor - A 6. élő show képgaléria

2013.11.17 08:59ma.hu

Ezen a hétvégén a félidejéhez érkezett az idei X-Faktor, és ez számos meglepetést hozott, olyat is, ami nem feltétlenül kiskorúaknak való. Már Lilu szexi ruhája láttán is minimum el kellett gondolkozni azon a 18-as karikán, de a műsor tartogatott még jó néhány sikamlósabb meglepetést is: a Fat Phoenix "levetkőztette" Istenes Bencét, Alföldi Róbert pedig olyan kijelentéssel zárta az estét, amit még a legprűdebb néző is igen könnyen érthet félre.

Szerencsére a ByTheWay felütése még nem esett ebbe a kategóriába, ők csupán azzal okoztak meglepetést, hogy első ízben énekeltek magyarul, mégpedig Mester Tamás Szabadíts fel című slágerét. A kitörő tapsvihartól Tóth Gabi szinte nem jutott szóhoz, pedig érdemes volt meghallgatni, mert dicsérte a dalválasztást is és az egész előadást. Alföldi a srácokban hétről hétre megmutatkozó alázatot dicsérte, bár úgy érezte, a személyiségükből még mindig keveset mutatnak, Geszti Péter pedig a kinézetüket kritizálta, ami szerinte kicsit "utcai" volt. Az éneklést azonban átlagon felülinek minősítette, és a fiúk saját mentora, Szikora Robi is megerősítette, hogy nem bájologtak, és épp ez az intellektuális fölény az, ami kiemeli őket az átlagos fiúzenekarok közül.

"Alamuszi nyuszi nagyot ugrik" - konferálta fel egyetlen megmaradt versenyzőjét Alföldi Róbert, és valóban, Péterffy Lili hétről hétre olyan dolgokat produkál, amit az első találkozások során még csak nem is sejthettünk. Most Nicki Minaj és Justin Bieber közös slágerét, a Beauty and the Beatet adta elő szvingesített verzióban, és még Gesztit is sikerült félig elvarázsolnia. De ahogy a mentor fogalmazott, az egyik szemével azt látta, "hú, de jó csaj", a másikkal viszont azt kereste, mi van még mögötte, hol a kisugárzás. Alföldi azzal mentegette versenyzőjét, hogy van, akinek a személyisége lassabban, finomabban érkezik.

Szikora a múlt heti Danics Dóra-Csordás Ákos duetthez hasonlította az előadást, de kiemelte, hogy míg az valóban a Broadway hangulatát hozta az X-Faktor színpadára, két érett előadó duettje volt, addig Lili mindössze 18 éves, épphogy "átbukott" 17-ből, véleménye szerint nem kellene szexistennőt faragni belőle, még nem felnőtt. Tóth Gabi is ezt a véleményt osztotta, mondván, ő maga igazán extravagáns, de még ezzel együtt is lebeszélné Lilit a túlzásba vitt külsőségektől. "A kevesebb több" - mondta, kiemelve, hogy Lili egy igazi letisztult, természetes szépség, és jobban esne azt a Lilit látni, aki az előző hetekben színpadra lépett.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)

Megosztotta a négy mentort Csordás Ákos produkciója: amennyire dicsérték egy hete, annyira melléfogásnak értékelték Adele Rumor Has It című számát. Bár mentora, Tóth Gabi azt mondta, "minden dal a legjobbat hozza ki belőle, mert minden dalból a legjobbat hozza ki", Szikora azzal kezdte az értékelést, hogy nem jó számot választottak, a ruhát pedig "nem tudom, melyik búcsúban lőtted, de felejtsd el" - hangzott a kritika. Ennek ellenére azt elismerte, hogy Ákos technikailag jól teljesítette a feladatot. Alföldi is úgy érezte, "valami recsegés" volt Ákos és a dal közt, lehet, hogy a hormonok tehettek róla, mert Tóth Gabi szerint ezen a héten Ákos azt mutatta meg, hogy milyen "tesztoszteron-szexuál állat".

Minden hétre jut egy nagy áttörés, ezúttal ez Danics Dórának sikerült, aki Cher Believe című slágerét állította színpadra, de az eredetinél jelentősen lassúbb változatban. "Most volt az, hogy nemcsak hallottam, hanem éreztem is" - lelkendezett Alföldi Róbert, és azt mondta, "szép volt", Tóth Gabi viszont a szépség ellenére úgy érezte, ideje lenne valami pörgősebb dalt hoznia. Szikora el volt ragadtatva, szerinte ha valaki külföldön nézné meg ezt az adást, könnyen hihetné azt, hogy Dóra nem az egyik versenyző, hanem az aktuális rész sztárfellépője. "A csillagokig értél" - foglalta össze Geszti.

A Fat Phoenix szaván akarta fogni - pontosabban a saját szavukon - Istenes Bencét, akivel múlt héten közölték, hogy az együttes párbaj nélküi továbbjutása esetén meztelenre vetkőzve megy ki az utcára. Mivel később ezt ő maga mégsem akarta megtenni, a srácok megoldották a kérdést: egy pucér férfialakra ráretusálták Bence fejét, majd ezzel a plakáttal rohangáltak és fotózkodtak a bevállalósabb lányokkal, persze Bence kritizálta mind a mellkasszőrt, mind az ágyékát takaró fűcsomót.

Szükség is volt erre a felvezetőre, mert ahogy a kisfilm után a színpadon előadták Michael Jackson Why you wanna trip on me című számát, az nyomokban sem volt olyan érdekes, mint az "istenes affér". Utóbbira egyébként Geszti csak annyit mondott, "könnyű más faktorával verni a csalánt", és még mindig várja, mikor tud találkozni az általuk képviselt avantgard zene a mainstream show-val. Tóth Gabi "halálosan szétunta" magát, a táncoslányok nélkül pedig talán el is aludt volna, és "akkor nagy bajban lettetek volna" - mondta, amit Szikora egy örökzölddé vált Geszti-szerzeményre utalva azzal toldott meg, hogy "... és kisgatyában".

"Lehet, hogy az ember már annyira megszokott benneteket, hogy már nem zavartok. Úgy elvagyok veletek" - fogalmazta meg Alföldi is az érzéseit.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)

Amit Krasznai Tünde kapott, az szöges ellentéte volt a duó kritikáinak: Cserháti Zsuzsa Érted mondok imát című slágere közben megint egy új fejezetet jelentett az idei X-Faktor talán legnagyobb történetében, Tóth Gabi fantasztikusnak tartja, hogy a lány minden dalba bele tudja tenni önmagát is, Alföldi bevallotta, hogy a színpadon lévő öt fiú nagyon jól táncolt, mégis Tünde végig magához vonzotta a tekintetét, Geszti szerint pedig ez a kisugárzás maga az X-faktor. Csak Szikora Robi mondott egy kis negatívumot: amellett, hogy valóban minden dalba beleviszi a saját történetét is, ezúttal a beharangozó után több táncot várt volna, de ez inkább afféle "private dance" volt, Tünde csak belül táncolt.

A versenyszámok sorát Szabó Ádám zárta, aki az elmúlt hetek alatt - nem kis részben a rengeteg közös munka miatt - úgy érzi, újra kezdenek közel kerülni egymáshoz kedvesével, Nikivel, akivel még a Csillag születik alatt ismerkedett meg és sokáig úgy tűnt, kapcsolatuk tartós lesz, de nem sokkal az X-Faktor kezdete előtt a táncoslány mégis szakított vele. Most új érzelmeket fedeztek fel egymásban, és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy Ádám annyira szívhez szólóan tudta előadni Bruno Mars When I was your man című számát.

Különlegesség volt, hogy az eredeti előadóhoz hasonlóan Ádám is saját magát kísérte zongorán, amit még Alföldi is megjegyzett: "lehet, hogy az volt, hogy itt volt magával egy barátja, ha nem a legjobb barátja, egy hangszer, de ettől most először megláttam Szabó Ádámot!" - mondta. Szikora szerint egy kicsit génmódosított lett ez a szám, de mégis ehető volt és ő meg is ette, Geszti pedig arra gondolt a dal hallgatása közben, hogy "apám, ezért érdemes volt idejönni". Tóth Gabi a sírás határán dicsérte mentoráltját, mondván, ilyen tökéletesen még egy próbán sem sikerült előadnia ezt a dalt, és köszöni, hogy hallhatta.

Az estét a Maszkurával kiegészült Roy és Ádám zárta, előtte viszont a mentorok értékelték a tapasztalatokat. Mind a négyen dicsérték a versenyzőket, és megállapították, hogy most, a verseny felénél már nincs gyenge produkció, érezhető, hogy közeledik a célegyenes és egyre keményebben dolgozik mindenki. "Én egyre többször felejtem el azt, hogy azért ülök itt, hogy utána értékeljek, hanem elkezdek élvezni, természetesen legjobban az én Lilimtől élvezek" - jelentette ki Alföldi, bőséges muníciót adva ezzel a bulvársajtónak, de talán épp ez is volt a célja.

Estére az is kiderül, a nézők kitől élveznek és ki az, akit a 7. élő show-ban már nem szeretnének látni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.