A közteresek túlkapása ellen tüntetett a "halott"

Olyan meleg volt Kínában, még a halott is felkelt vizet inni

A közterület-felügyelők brutalitásai ellen tüntettek egy kínai városban a hétvégén, miközben több százan vettek körül egy lepedővel letakart "halottat". A tüntetés addig tartott, míg a halott fel nem kelt egy kis vízért.

2013.08.05 14:24MTI
Fotó: freedigitalphotos.net

Több mint háromszáz ember vette körül a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén egy üdítőital- és vízárus kerekes hordágyon letakart "holttestét", tiltakozva a közterület-felügyelők újabb brutalitása ellen a hétvégén. A tömeg feloszlatásához 80 rohamrendőrt vezényeltek ki - jelentette a kínai média hétfőn.

A közel tucatnyi utcai árus, akik körbevették "az elhunytat", több tízezer jüan (több százezer forint) kártérítést követeltek a kormányzattól, amiért társuk egy állítólagos utcai összecsapásban életét vesztette. A vasúti pályaudvar melletti hangos demonstráció akkor ért véget, amikor a takaró alatt izzadó Han családnevű férfi már nem bírta tovább a hőséget és a szomjúságot, és felkelt, hogy igyon egy kortyot.

Hant és cinkosait a közrend megzavarása miatt a rendőrök azonnal őrizetbe vették, de kudarcos fellépésük ellenére is az árusok azt panaszolták, hogy a felügyelők (a csengkuanok) aznap valóban felszólították őket, hogy hagyják el alkalmai standjaikat, mert szerintük akadályozták a forgalmat, és a vita helyenként tettlegességig, vagy az áru elkobzásáig fajult.

A beszámolók szerint Vuhan belvárosában a történtek idején helyenként 45 Celsius-fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, így az italárusok szabad helyfoglalási akcióit, majd az azt követő performanszot is a meleg rovására írják. A durvaságukról elhíresült csengkuanokat azonban senki nem hajlandó felmenteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.