Balesetben sérült meg a lába
Levágták a lábát és azt mondták, temesse el
Egy balesetben olyan súlyosan megsérült a lába egy nőnek, hogy nem lehetett elkerülni az amputálást - ám az igazi sokk csak ezután következett: közölték vele, hogy vigye haza ő és ássa el.
2013.06.04 13:56ma.huA legvadabb álmában sem gondolta volna a baleset áldozata, hogy miután a súlyosan roncsolódott bal lábát nem lehet megmenteni, és már csak az amputálás marad hátra, a legrosszabb csak ezután fog következni. Nem is nagyon akarta elhinni a 30 éves nő, hogy az orvosok komolyan beszélnek, de aztán lassanként bele kellett törődnie: saját magának kellett elföldelnie a lábát. A moldovai Alina Negare néhány héttel a műtét után kapta meg az értesítést, hogy jelenjen meg a kórházban és vegye magához a lábát, mert nem a kórház felelőssége megszabadulni tőle.
"Először azt hittem, csak valami vicc lehet, de amikor közöltem velük, hogy ezt nem szeretném, akkor azt mondták, muszáj, mert ez a szabály" - idézte a döbbent nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. "Amikor megkérdeztem, hogy mégis mit kezdjek vele, azt mondták, temessem el." Így hát a szerencsétlen nőnek nem maradt más választása, de mert továbbra sem volt képes a levágott lábát a kezébe venni, a húgára bízta az intézkedést, ő ment el a kórházba és aztán a helyi temetőbe is.
Az esethez a kórház szóvivője csak annyit fűzött, hogy valóban így szól a szabályozás, a kórházi személyzet nem köteles gondoskodni a levágott testrészekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06