Röviden-tömören
Elvette 30 évvel fiatalabb, terhes barátnőjét a Jobbiknak bemutató Szanyi
Újra reflektorfénybe került az MSZP politikusa, ám ezúttal nem az Országgyűlésben okozott felháborodást, hanem a magánéletével.
2013.05.12 13:57ma.huSzanyi Tibor hivatalos Facebook-oldalán jelentette be ország-világ előtt, hogy megnősült. Ez még önmagában nem egy címlapos hír, mindazonáltal kiverte a biztosítékot a népszerű közösségi háló tagjai között, akik szerint túlságosan is fiatal hozzá a lány, aki ráadásul őszre várja első közös gyermeküket. Az egyik hozzászóló szerint a fiai korosztályából való a hölgy, egy másik kommentelő pedig arról ír, hogy a lagzin az új anyós sem volt hajlandó megjelenni - utalva arra, hogy nem támogatta lánya házasságát.
Szanyi nász-posztját követően egy újabb bejegyzés következett, mely arról tanúskodik, hogy nem szegte kedvét mindaz, amit rázúdítottak: "Ezúton is köszönöm a rengeteg jókívánságot. A közéjük szorult néhány mocskolódáson meg egyszerűen átléptem. Boldogság!" - írta válaszul a felháborodott hozzászólóknak.
A politikus egyébként 1956. július 13-án született Budapesten. Elvált, két felnőtt fiúgyermek édesapja. Egyedül nevelte fel őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06