Letartóztatták a kegyetlen anyát
Marihuánát szívatott a 22 hónapos fiával
Letartóztatták és eljárást indítottak a 24 éves anya ellen, akiről egy most előkerült videó alapján azt feltételezik, hogy öt hónappal ezelőtt az akkor még csak 22 hónapos kisfiával marihuánát szívatott.
2013.03.13 17:17ma.huVideófelvétel tanúskodik a felelőtlen anya tettéről: a 24 éves Rachelle Braaten egy bongot nyomott a feltételezések szerint mindössze 22 hónapos fia orra alá és abból marihuána füstjét szippantotta a gyermek. A kisfiú most 2 éves és 3 hónapos, de a nyomozók úgy gyanítják, a felvétel legalább öt hónappal ezelőtt készülhetett. A Washingtonban élő nő még jókedvűen kacarászik is fia totyogásán, miután megszédült a belélegzett kábítószeres füsttől.
Az anya a letartóztatása után azt mondta, csak viccnek fogta fel az egészet, de azóta rájött, hogy nagyon buta hibát követett el és cseppet sem volt vicces. Mint mondta, a drogtól nem lett a gyerek rosszul, ugyanakkor hozzátette: "Csak két éves, és nem kellett volna ezt megtapasztalnia. Nem kellett volna ezt tennem a testével." De a megbánással elkésett, a kisfiút állami gondozásba vették, akárcsak öt éves bátyját, a nőre pedig halmozott büntetés várhat, köztük a drogterjesztés kiskorúnak vétség miatt is.
A gyerekek apját, a 25 éves Tyler J Lee-t szintén letartóztatták, miután a házban 40 tő cannabist találtak - adta hírül a Mirror című brit lap. A nőt 20 ezer dollár óvadék fejében szabadon engedték a tárgyalásig, a férfiról nem szólnak a hírek. Washington állam egyébként azon kevesek egyike, ahol engedélyezett a marihuána birtoklása kis mennyiségben, személyes használatra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06