Javában zajlanak az előfutamok

Izsákon rajtolnak el a Nemzeti Vágtára készülő lovasok

Szédületes futamokkal folytatódik a Nemzeti Vágta Elővágtáinak sora, május 12-én Izsákon rendezik meg a lovasversenyeket, aki pedig megéhezik közben, ízelítőt kaphat az izsáki tésztából a Tésztafesztiválon.

2012.05.10 11:29ma.hu

A Nemzeti Vágta második Elővágta helyszíne Izsák. A messzi földön is híres Izsáki Tésztafesztivál mellett már az Izsáki Vágtát is óriási érdeklődés várja. Az Előfutamot immáron második alkalommal rendezik meg az izsáki Lovaspályán.

A tavalyi év sikerének köszönhetően nagy az érdeklődés a verseny iránt. Egy évvel ezelőtt fordulatos versenynek lehettek szemtanúi mindazok, akik kilátogattak a Lovaspályára, hogy kedvenc lovasuknak drukkoljanak, és ez idén se lesz máshogy! Több lovas is kemény edzésnek vetette alá magát a tavalyi Elővágta óta.

Így nem túlzás azt állítani, hogy a környék legjobb lovai és lovasai állnak majd a rajtvonalhoz. De mind közül csak az első kettő lehet az a szerencsés, aki végül a Nemzeti Vágtán is részt vehet szeptember 15-én és 16-án.

A futamok 13.00 órától kezdődnek az izsáki Lovaspályán. A mindent eldöntő küzdelemre 18 órától kerül sor. A vágtaversenyen túl kettesfogatok izgalmas akadályversenyében is gyönyörködhet a nagyérdemű.

Fotó: nemzetivagta.hu


De nemcsak a lovassport szerelmeseinek tartogat izgalmas programot a település ezen a hétvégén: szintén május 12-én rendezik meg - immáron negyedik alkalommal - az egyre híresebbé váló Izsáki Tészta Majálist, ahol bemutatkoznak a legkülönfélébb ízletes finomságok. A napot az este 9 órakor kezdődő Rúzsa Magdi-koncert zárja, amely a Tészták Terén felállított nagyszínpadon méltó befejezése lesz az egész napos eseményeknek.

Nem véletlen, hogy épp az egykori Megasztár-felfedezett lép fel a lovasversenyek után: már tavaly is részt vett a programokon, fellépés előtt maga is lelkesen gyúrta a tésztát, a lovakat pedig nem kellett neki különösebben bemutatni, mert gyermekkorában saját bevallása szerint szőrén ülte meg e nemes állatokat. Akkor úgy tervezte, hogy a Sztárfutamon is nyeregbe pattan, de végül koncertjei miatt nem tudott volna kellőképp felkészülni és inkább visszautasította a lehetőséget.

Hogy idén láthatjuk-e Magdit lovagolni, az egyelőre rejtély, de az biztos, hogy mindenkinek sok-sok élményt tartogat a közelgő Izsáki Elővágta. Ne maradjon ki a jóból!

Izsáki Vágta helyszín: Izsák – Lovaspálya

További Elővágta helyszín: Ópusztaszeri Vágta Május 20., Nyírségi Vágta Május 27. (Nyíregyháza-Sóstó)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.