Összeházasodott Fecó és Angéla

Galéria - Dráma és boldogító igen a ValóVillában

Fecó sosem csinált titkot abból, hogy azért jelentkezett a VV5-be, hogy szerelméről biztosítsa gyermekei anyját, Angélát, aki nem sokkal a játék előtt nagyon megharagudott rá. Az álom most teljesült.

Milliók előtt nősült VV Fecó képgaléria

2011.12.17 13:29ma.hu

Tökéletesre sikerült az a meglepetés, amit VV Fecó szerelme, Angéla eszelt ki a ValóVilág szerkesztőivel és többi játékosával karöltve: a Dumagép az utolsó pillanatig semmit sem sejtett meg a készülődésből, ráadásul a nyilvánvalóan látható jeleket is sikerült olyan hihető mesével körülkeríteni, ami a gyanakvás utolsó szikráit is kioltotta az érzékeny lelkű fiúból.

Ráadásul élete legboldogabb napja egy drámával indult, amibe érzelmileg kis híján újra beleroppant. Amint arról korábban beszámoltunk, Angéla úgy döntött, megbocsátja szerelmének minden korábbi bűnét és hajlandó hozzámenni feleségül. Ezt azonban nem mondta meg szemtől szemben Fecónak, titokban folyt a szervezkedés, a feldíszített villát pedig azzal magyarázták, hogy minden lakóhoz jön egy-egy vendég, nekik rendeznek egy elbűvölő fogadást.

Csakhogy az utolsó simításokhoz szükség volt némi nyugalomra is a lakóknak, ezért a mit sem sejtő vőlegényt eléggé drasztikus módon távolították el közülük. Miközben mindenki izgatottan várta a "vendégeket", egy levélben tudatták Fecóval, hogy Angélát ne várja, ő az utolsó pillanatban visszamondta a találkozót. Mivel legjobb barátjához, Csabához sem érkezik senki, kettejüknek a nyugiszobába kellett vonulniuk, és onnan tilos volt kijönni, mondván, csak elrontanák a többiek hangulatát.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence - A galériához KATT a képre!


A zokogó Fecó a következő órákat azzal töltötte, hogy elképzelte, hogyan kell majd neki térden csúszva, könyörögve Angéla elé állni, hogy mégiscsak bocsásson meg neki. Aztán mikor mindenki felsorakozott az udvaron, a lányok szebbnél szebb estélyi ruhában, a fiúk pedig öltönyben, váratlanul azt az utasítást kapta a két "száműzött", hogy menjenek ki az udvarra.

Fecó értetlenül nézett végig az ünnepélyes arccal előtte álló játékostársakon, de amikor belépett Angéla, gyönyörű menyasszonyi ruhában, fel sem fogta, hogy mi történik, csak a lányt nézte és annyit értett meg első pillanatban, hogy mégis bejött hozzá a kedvese. A következő meglepetés akkor érte, amikor rádöbbent, hogy nem tudja bemutatni Angélát a többieknek, mert már mindenki ismeri, de még akkor sem fogta fel, hogy mi készül, a lányok kérdezgették, hogy mégis mi készülhet itt, mire hasonlít a feldíszített villa és Angéla vajon miért visel hófehér habos ruhát koszorúval, fátyollal?

"Esküvő?!" - kérdezte még mindig hitetlenkedve, de aztán Angéla annyit felelt: "Jó fiú voltál" - és Fecó végre elkezdte maga is elhinni, hogy ezt az egészet tényleg nem álmodja. Egy rövid beszélgetés után végül sírva kérte meg a lány kezét, és immár semmi akadálya nem volt a hivatalos ceremóniának, amelyen Seherezádé és Kinga szórták a virágszirmokat és a villalakók csillogó tekintete előtt kimondhatták a boldogító igent.

A megható ceremónia után kezdetét vette a lakodalom, Fecó pedig ígéretet tett rá: soha többé nem fogja megbántani Angélát és mindent megtesz azért, hogy örökké boldog legyen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.