Főbérlője lányát kapta el a tata

Nagyfater és unoka is erőszakolta a 12 éves kislányt

Semmi rosszra nem gondolt az anyuka, amikor egyik bérlője néhány héttel ezelőtt meghívta magához a nő 12 éves kislányát: az idős férfi gyorsan belopta magát a szívükbe. Talán épp ez volt a baj.

2011.12.01 17:29ma.hu / manna.ro

Nem hitte volna egy évvel ezelőtt a romániai asszony, hogy kit fogadott be bérlőként a lakásába, de egészen a nyári szünet végéig nem is nagyon volt oka gyanakodni. A 64 éves idős férfi viselkedése kifogástalan volt, a család hamar meg is kedvelte őt, így aztán egy percig sem volt kétséges, hogy a nyári szünetben a szülők elengedik a félig-meddig már nagypapaként kezelt férfihez a 12 éves tinilányukat.

Ott azonban megváltozott a férfi viselkedése, ráadásul felbukkant 17 éves unokája is, így ketten közösen kötelezték arra a gyermeket, hogy "vegyen részt szexuális játékaikban". A kislány eleinte nem is merte bevallani, mi történt, de végül októberben elmesélte szüleinek, mi zajlott az iskolai szünet alatt.

Az anya mégis csak most fordult rendőrséghez, elmondása szerint azért nem tett korábban feljelentést a többszörös erőszak ellenére sem, mert nem volt pénzük a nőgyógyászati vizsgálatot kifizetni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.