Tudomány
Már 2040 körül megállhat a világ népességének növekedése
A népességszám tavaly novemberben átlépte a nyolcmilliárdos határt.
2023.03.27 11:14MTIMár 2040 körül elérheti a világ népessége a 8,5 milliárdos plafont, és az évszázad végére hatmilliárdra csökkenhet a Földön élő emberek száma - derült ki az Earth4All nemzetközi kezdeményezés hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Az Earth4All vezető közgazdászokat, tudósokat és jogászokat tömörítő nemzetközi kezdeményezés, amelyet a Római Klub, a Potsdami Klímakutató Intézet, a Stockholmi Rugalmasság Központ és a Norvég Üzleti Iskola hívott életre.
Ezzel szemben az ENSZ 2022 nyarán közzétett tanulmányában azt írta, hogy a világ népessége nagy valószínűséggel csak 2080-ban tetőzik 10,4 milliárd fővel. A világszervezet közlése szerint a népességszám tavaly novemberben átlépte a nyolcmilliárdos határt. 2000-ben még csak hatmilliárdan éltek a Földön.
Az Earth4All kutatói Az emberek és a bolygó című tanulmányukban két lehetséges jövőképet vázoltak fel. Az első forgatókönyv szerint a világ gazdaságilag hasonló ütemben fejlődik, mint az elmúlt ötven évben. Ebben az esetben a népességszám 2050-ben éri el a csúcsát. A második forgatókönyv szerint erre már 2040 körül sor kerülhet, ha jelentős befektetések történnek a szegénység elleni küzdelembe, a gazdasági fejlődésbe, az oktatásba és az egészségügybe. A szakértők meg vannak győződve arról, hogy más előrejelzések gyakran alábecsülik a gyors gazdasági fejlődés jelentőségét.
"Tudjuk, hogy az alacsony jövedelmű országok gyors gazdasági fejlődése óriási hatással van a termékenységi rátára" - húzta alá Per Espen Stoknes, az Earth4All projektvezetője. "A termékenységi mutatók csökkennek, ha a lányok hozzáférnek az oktatáshoz, megerősítik a nők gazdasági helyzetét, és jobb egészségügyi ellátást kapnak" - mutatott rá Stoknes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06