Katasztrófa
Török-szíriai földrengés: meghaladta az 50 ezret a halálos áldozatok száma
Törökországban legkevesebb 44 374 ember vesztette életét a szerencsétlenségben, míg Szíriában 5951 halálesetet regisztráltak.
2023.03.01 07:19MTIMeghaladta az 50 ezret a február 6-ai földrengések halálos áldozatainak száma Törökországban és Szíriában. Mindeközben a török lakosság attól tart, hogy az ország más pontját is érheti hasonló pusztítás.
A katasztrófavédelem vasárnapi adatai szerint Törökországban legkevesebb 44 374 ember vesztette életét a szerencsétlenségben, míg Szíriában 5951 halálesetet regisztráltak, így a halottak egyesített száma elérte az 50 235-öt.
A sebesültek száma csak Törökországban több mint 115 ezer.
Murat Kurum török városfejlesztési miniszter a dél-törökországi Hatay tartományban tartott keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy komoly városrendezést terveznek a 16 millió lakosú Isztambul, amely a törésvonalak közelében fekszik.
Elmondta: Isztambulban 1,5 millió ingatlant kell "átköltöztetni" a metropolisz más részeire. Erre a célra a nagyváros európai és ázsiai oldalán is kijelöltek már egy-egy területet - mondta.
Hulusi Akar török védelmi miniszter ugyanezen a sajtótájékoztatón azokat a híreszteléseket is érintette, amelyek szerint Szíriából Törökországba újabb elvándorlási hullám indult volna. Leszögezte: semmi ilyesmi nem történt.
A török lakosság február 6. óta fokozott figyelemmel kíséri még a kisebb földrengésekről szóló híradásokat is.
Múlt pénteken a közép-törökországi Konya tartományban 4,3-as erősségű földmozgás történt. A lakosságot nagy meglepetésként érte a rengés, hiszen a térséget tartják Törökország legkevésbé veszélyes régiójának, és február 6. után sokan pontosan ennek tudatában települtek át oda.
Szombaton a szintén közép-törökországi Nigde tartományban következett be 5,3-as erősségű földrengés, ami ugyancsak félelmet váltott ki az ország lakosságában.
Hétfő este nyugaton, az Izmiri-öbölben, Izmir tartomány Foca körzetének partjainál 4,1-es erősségű rengés rázta meg a környéket. Egyesek ijedtükben az autójukban vagy a város valamelyik parkjában, sátorban töltötték az éjszakát.
Kedden a közép-törökországi Kayseri tartomány Incesu körzetében észleltek 4,4-es erősségű földmozgást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06