Klímaváltozás
Az óceánok felmelegedése újabb rekordokat döntött
Annyi hőt nyeltek el, amivel 700 millió másfél literes vízforralóban lévő vízmennyiséget fel lehetne forralni.
2023.02.16 16:17MTIAz óceánok felmelegedése újabb rekordokat döntött meg, a feljegyzések kezdete óta tavaly volt a legnagyobb arányú - ezt állapította meg egy frissen publikált nemzetközi kutatás.
Az Advances in Atmospheric Sciences folyóiratban megjelent tanulmány elkészítésében 16 - főként kínai, amerikai és olasz - kutatóintézet 24 tudósa vett részt.
Az előző évhez viszonyítva 2022-ben a Föld óceánjai a felszíntől 2000 méter mélységig annyi hőt nyeltek el, amivel 700 millió másfél literes vízforralóban lévő vízmennyiséget fel lehetne forralni - magyarázta a tanulmány egyik szerzője, Cseng Li-csing, a Kínai Tudományos Akadémia Atmoszféra Fizikai Intézetének kutatója.
Az óceánok felmelegedésének vizsgálata kulcsszerepet játszik az éghajlatváltozás nyomon követésében, mivel a globális hő több mint 90 százalékát az óceánok nyelik el. Cseng szerint az óceánok hőmérsékletének növekedése újabb bizonyítékkal szolgál a globális felmelegedésre.
Az óceánok felmelegedésének mértéke 2017 óta szinte évente rekordokat dönt. A kínai tudós hangsúlyozta: mivel az óceánok késve reagálnak a globális felmelegedésre, még évtizedekig érzékelhető marad az óceánok hőmérsékletének emelkedő tendenciája.
A nemzetközi tanulmány megállapította, hogy az óceánokban az eleve magas sótartalmú területeken növekedett a víz sótartalma, míg ott, ahol alacsonyabb volt, tovább csökkent.
Az óceánok felmelegedése együtt jár a tengerszint emelkedésével és a szélsőséges időjárási jelenségekkel. Emellett a globális felmelegedést az is fokozza, hogy az óceánok kevesebb szén-dioxidot képesek megkötni, így több, az emberi tevékenységből keletkezett szén-dioxid marad a légkörben - figyelmeztetnek a kutatók.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06