Török-szíriai földrengés
A Műegyetem mérnökei segítik a törökországi földrengés kárfelmérését
A szakemberek már szombat este bekapcsolódtak a mentési munkálatokba, amit egy újabb, 4-es erősségű utórengés nehezített.
2023.02.13 11:09MTIA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) négy szakértője török kollégáikkal a károk felmérésében, valamint a mélyből történő mentés biztonságossá tételében vesznek részt a földrengés sújtotta Hatay tartományban - közölte az egyetem az MTI-vel hétfőn.
A Műegyetem Építőmérnöki, és Építészmérnöki Karának két-két szakembere az Isztambuli Műszaki Egyetem munkatársaival közösen a sérült lakóépületek állékonyságvizsgálatában vesznek részt, valamint szakvéleményt adnak a megmaradt infrastrukturális műtárgyak állapotáról. Feladatuk részét képezi, hogy a mélyebb feltárási, mentési munkálatok helyszínét, a rom lokális környezetét biztonságossá tegyék - ismertette a közleményben a misszó céljait Joó Attila László, a BME Hidak és Szerkezetek Tanszékének egyetemi docense.
A tájékoztatás szerint a BME oktatói szombat délután érkeztek meg a földrengés sújtotta Hatay tartományba, ahol Antakyában csatlakoztak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság HUNOR mentőcsapatához. A szakemberek már szombat este bekapcsolódtak a mentési munkálatokba, amit egy újabb, 4-es erősségű utórengés nehezített.
A műegyetemi szakértői csoport további tagjai Völgyi István az Építőmérnöki Kar, valamint Ther Tamás és Ther Pál az Építészmérnöki Kar oktatói.
Mint írták, a BME és az Isztambuli Műszaki Egyetem is az EELISA (European Engineering Learning Innovation and Science Alliance) egyetemi szövetség tagjai, ez adja a szoros együttműködés keretét. A kiutazás megszervezéséhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Török Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyújtott segítséget. A küldetés várhatóan 10 napig tart.
A Műegyetem szakértői 2019 decemberében az albániai földrengés hatására megrongálódott épületek vizsgálatában is részt vettek. Akkor 150 épületet vizsgáltak meg a mérnökök a 10 napos küldetés során.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


