Földrengés
Csehország mentőket küld Törökországba
A cseh mentőcsoport az összedőlt épületek romjai alatt található túlélők felkutatására szakosodott, s egyebek között 2020-ban a libanoni Bejrútban is dolgozott.
2023.02.06 12:44MTICsehország 68 személyből álló speciális mentőcsoportot küld Törökországba - közölte Jan Lipavsky külügyminiszter hétfőn délelőtt a Twitteren.
Közlése szerint a gyakorlott mentőkből álló csoportot a prágai és a morva-sziléziai régió tűzoltóságainak tagjaiból állítják össze megfelelő felszereléssel, s várhatóan a délutáni órákban már el is repül Törökországba. Fogadásukat a török fél már megerősítette - mondta a külügyi tárca szóvivője.
A cseh mentőcsoport az összedőlt épületek romjai alatt található túlélők felkutatására szakosodott, s egyebek között 2020-ban a libanoni Bejrútban is dolgozott. A mentőcsoport speciálisan kiképzett kutyákat is visz magával.
Megmozdult a cseh civil ágazat is, amely azonnal gyűjtést hirdetett Törökország és Szíria földrengés sújtotta térségeinek megsegítésére.
A prágai külügyminisztérium úgy tudja, hogy Törökország földrengés sújtotta részén mintegy ötven tagú cseh turistacsoport tartózkodik, de senkinek semmi baja nem történt. A turisták már felvették a kapcsolatot az ankarai cseh nagykövetséggel, amely megszervezi elutazásukat a veszélyeztetett területről.
Milos Zeman cseh államfő, Petr Fiala kormányfő és Jan Lipavsky külügyminiszter részvéttáviratot küldött.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06