Pandémia
Amerikai járványügyi vezető: az emberek belefáradtak a koronavírusba
Elismerte az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője, hogy létezik egy fáradtság a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések miatt.
2022.12.10 21:46MTIAnthony Fauci, aki egyben az elnök egészségügyi főtanácsadója egy pénteki televízióinterjúban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a járványügyi korlátozásokat illető jövőbeli döntéseket a helyi egészségügyi hatóságok belátására kell hagyni, és kijelentette, tudatában van annak, hogy az emberek nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek.
A szakember ugyanakkor aggodalmának adott hangot a koronavírus omikron variánsa elleni megerősítő oltások felvételének visszafogott lendülete miatt, miközben az Egyesült Államokban növekszik a légúti vírusok okozta megbetegedések száma.
"Mindannyian kifáradtunk az elmúlt három évben, de még sok mindent kell megtenni mindenkinek saját maga, családja és végső soron a közössége védelmében" - fogalmazott a járványügyi vezető.
Anthony Fauci augusztusban jelentette be, hogy decemberben megválik minden kormányzati intézményben betöltött pozíciójától, és lemond az elnök főtanácsadói tisztségről is. A szakember 38 éven keresztül volt igazgatója a Nemzeti Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézetnek (National Institute of Allergy and Infectious Diseases), és a világ legtöbbet idézett immunológus kutatói közé tartozik.
A járványügyi szakember a koronavírus járvány idején a szigorú intézkedések, és a maszkviselési kötelezettség híve volt, ami miatt több bírálat érte, különösen azután, hogy idén novemberi kongresszusi meghallgatása idején nyilvánossá vált egy magánjellegű levele, amelyben azt írta, hogy a maszk hatástalan.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


