Világvége
Súlyos éhínség fenyegeti a kelet-afrikai térséget
Hat tagállamából tudnak súlyosan alultáplált gyerekekről, elsősorban az otthonaikat elhagyni kényszerülők között.
2022.10.08 15:26MTITöbb százezer embert fenyeget éhhalál Kelet-Afrikában, ahol máris több mint 10 millió gyerek szenved súlyos alultápláltságtól a szárazság és az ennek nyomán kialakult élelmiszerszűke miatt - jelentette pénteken az Anadolu török hírügynökség egy regionális helyi kormányközi szervezet beszámolójára hivatkozva.
Kelet-Afrikát 40 éve nem tapasztalt szárazság sújtja, a helyzet Etiópia déli és délkeleti részén, Kenya egyes régióiban és Szomáliában a legsúlyosabb - figyelmeztetett Vorkne Gebrejehu, a Fejlesztését Felelős Kormányközi Hatóság (IGAD) nevű, nyolc kelet-afrikai államot magába foglaló szervezet ügyvezető titkára.
Gebrejehu az IGAD Nairobiban tartott konferenciáján elmondta, hogy a Dzsibuti, Etiópia, Szomália, Eritrea, Szudán, Dél-Szudán, Kenya és Uganda alkotta szervezet hat tagállamából tudnak súlyosan alultáplált gyerekekről, elsősorban az otthonaikat elhagyni kényszerülők között.
Az IGAD adatai szerint Kelet-Afrikában mintegy 13 millió belső menekült él és további ötmillió menekültről és menedékkérőről tudnak, az éhínség leginkább e csoportokat fenyegeti.
Emellett hét IGAD-államban több mint 51 millió embernek - a szervezet össznépessége csaknem 20 százalékának - bizonytalan az élelmiszerellátása, és közülük 388 ezer embert éhhalál fenyeget.
A helyzet nagyon hamar még rosszabbra fordulhat, ugyanis az év további részére vonatkozó meteorológiai előrejelzések nem jeleznek jelentős mennyiségű csapadékot - hívta fel a figyelmet a szervezet.
Felszólította egyúttal a térség kormányait, foglalkozzon az élelmezési bizonytalanság mögött meghúzódó okokkal, és dolgozzon ki helyi sajátosságokhoz igazított, költséghatékony megoldásokat.
A nairobi konferencián Svédország, Franciaország és az Európai Unió mellett részt vett az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, az Afrikai Fejlesztési Bank és az ENSZ több szakosított szervezete is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


