Környezetvédelem
Tíz tonna haltetemet halásztak ki Lengyelországban az Odera folyóból
Ismeretlen eredetű tömeges halpusztulás.
2022.08.11 18:55MTITíz tonna haltetemet halásztak ki eddig Lengyelországban az Odera folyóból - közölte csütörtökön Przemyslaw Daca, a lengyel vízügyi hatóság elnöke, aki ökológiai katasztrófának nevezte az egyelőre ismeretlen eredetű tömeges halpusztulást.
A nyugat-lengyelországi Cigacice községben rendezett sajtóértekezleten Daca felidézte: a halpusztulás első jeleit a délnyugat-lengyelországi Olawa városnál észlelték július végén. "A méreghullám, mert valószínűleg méreggel van dolgunk, azóta elérte a Warta folyó torkolatát az Oderánál" - közölte. Az említett szakasz hossza mintegy 300 kilométer.
Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, felső szakasza a lengyel-német határt képezi. Forrása észak-Morvaországban, Csehországban van, és a Szczecini-öbölnél a Balti-tengerbe ömlik.
Daca az előzetes becslésekre hivatkozva tízmillió zlotyt meghaladó környezetvédelmi kárról beszélt.
A sajtóértekezleten szintén részt vevő Wojciech Skurkiewicz nemzetvédelmiminiszter-helyettes tudatta: az Oderán keletkezett károk elhárítására a lengyel hadsereg részét képező önkéntes területvédelmi erők (WOT) 150 katonáját vezényelték ki.
Bejelentette: csütörtök este összeül a válságstáb, amelyen a hadsereg képviselőin kívül részt vesznek az érintett vajdaságok vezetői.
Jacek Ozdoba klímaügyi és környezetvédelmi miniszterhelyettes a sajtóértekezleten azt a feltételezést fogalmazta meg, hogy bűntett történt. Hozzátette: jelenleg vizsgálják, valóban a halak és más élőlények halálát okozó anyag került-e a vízbe.
Grzegorz Witkowski lengyel infrastrukturális miniszterhelyettes közölte: az Oderából vett vízminták vizsgálati eredményeit egy héten belül teszik közzé.
A halpusztulást az alsó-sziléziai környezetvédelmi hatóság (WIOS) vizsgálja, kezdeményezésére a vajdasági ügyészség is eljárást indít. A WIOS nem zárta ki, hogy erős oxidáló hatású anyag került a vízbe. Csütörtöki közlemény szerint Odera alsó-sziléziai szakaszán nem mutattak ki viszont mezitilén nevű mérgező anyagot, mely jelenlétére a korábbi közleményekben gyanakodtak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06