Százezrek halhatnak meg
ENSZ: nagy éhínség fenyegeti Szomáliát
Több százezren is meghalhatnak, köztük nagyon sok gyermek.
2022.06.08 15:44MTIHatalmas éhínség fenyegeti Szomáliát, több százezren is meghalhatnak, köztük nagyon sok gyermek - figyelmeztetett az ENSZ Szomáliáért felelős humanitárius koordinátora, akit a Middle East Monitor című, londoni székhelyű hírportál idézett szerdán.
New York-i sajtótájékoztatóján Adam Abdel Mawla azt mondta, hogy az egye súlyosbodó szárazság hétmillió embert érint, s máris több, mint 805 ezren hagyták el otthonaikat.
Hozzátette: nagy valószínűséggel az idei esős évszakban sem lesz megfelelő csapadékmennyiség, így a helyzet 2023 közepéig vélhetően nem változik.
Mintegy 7,1 millió szomáliait, azaz a lakosság csaknem felét fenyegeti élelmiszer-bizonytalanság" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a külföldről behozott élelmiszerek ára 160 százalékkal emelkedett.
Szomáliában emellett csaknem 40 év óta nem volt ekkora szárazság, az ENSZ becslései szerint a csapadékhiány okozta éhínségbe akár 330 ezer gyerek is belehalhat.
Szakértők többször figyelmeztettek arra, hogy az ukrajnai háború nyomán elakadó gabonaexport miatt több afrikai országban - köztük Szomáliában - katasztrofálisnak helyzet alakulhat ki.
Ukrajna és Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre. Az ENSZ szerint Afrika 54 országa a búza csaknem felét Ukrajnából és Oroszországból importálja, de a háború miatt a szállítások akadoznak vagy teljesen leálltak.
Oroszország emellett jelentős műtrágya-szállítója is tucatnyi afrikai országnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06