Világvége

Egy titokzatos intergalaktikus erő nyomul a Tejútrendszer ellen

Úgy hangzik, mint egy rossz sci-fi film előzménye.

2022.05.30 18:05ma.hu
nyomtatásKinyomtatom
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Van valami titokzatos entitás a galaxisunk határain túl, amely hihetetlen erővel nyomul ellenünk. Nem tudjuk pontosan, hogy mi az, és azt sem, hogy mióta van ott. De a nevét tudjuk: a dipólustaszító.

Lehet, hogy a név egy kicsit idétlen, de ez egy nagyon is valóságos dolog. Aggódni sem kell miatta - csupán egy normális következménye a struktúraképződés szokásos folyamatának, amely a világegyetemben már 13,8 milliárd éve zajlik.

Ahhoz, hogy a dipólustaszítót bemutassuk, nagyot kell lépnünk. És nem a szokásos csillagászati nagyot, galaxis méretű eseményekkel és energiákkal. Nem, nagyon nagyot kell mennünk.

A Tejútrendszeren túl van még néhány galaxis. Ott van a 2,5 millió fényévre lévő Androméda, amelyet mindenki ismer. Ott van még a Triangulum, ami senkit sem érdekel. A mi három galaxisunk és néhány tucat törpegalaxis együtt alkotja a Helyi Csoportot, ami igen szerény név egy néhány millió fényévnyi kiterjedésű struktúrának.

A mi Helyi Csoportunkhoz legközelebbi nagy halmaz a Szűz-halmaz, egy több mint ezer galaxisból álló hatalmas gömb, amely 60 millió fényévre van tőlünk. A mi Helyi Csoportunk és a tér ezen részén található többi csoport nem részei magának a Szűz-halmaznak, hanem egy nagyobb struktúrához tartoznak, amelyet Szűz-szuperhalmaznak neveznek.

Itt kezd egy kicsit bonyolulttá válni a helyzet. A csoportoknak és a halmazoknak tisztességes, érthető definíciói vannak: Gravitációsan kötöttek. A szuperhalmazok nem; ezek csak galaxisok olyan csoportosulások, amelyek nagyobbak, mint a halmazok, de kisebbek, mint mondjuk az egész világegyetem. A különböző kozmológusok különböző definíciókat alkalmazhatnak a "szuperhalmaz" szóra, és különböző szegmentációkat értenek alatta.

Olyan ez, mintha egy népszámlálás során próbálnánk meghatározni egy városi övezetet: Persze, vannak a városhatárok, de mi van azokkal az emberekkel, akik egy nagyváros közelében élnek és ott dolgoznak? Pontosan hol áll meg?

E változatos definíciók ellenére néhány általános körvonalat meg tudunk rajzolni. Úgy tűnik, hogy a Szűz szuperhalmaz csak egy még nagyobb, Laniakea nevű szuperhalmaz egyik ága. Más szuperhalmazok veszik körül a Laniakeát és kapcsolódnak hozzá, mint például a Shapley-szuperhalmaz, a Herkules-szuperhalmaz és a Pavo-Indus-szuperhalmaz. E hatalmas struktúrák mindegyike több százmillió fényév hosszúságú.

A szuperhalmazok vagy klaszterek olyanok, mint a hab, amit akkor látunk, amikor túl sok szappant teszünk a fürdőnkbe. Mi csak menő neveket adunk ennek a habhálózatnak különböző részeinek. De a habdarabok között hatalmas, üres régiók vannak. A fürdőkádban ezek az üres zsebek maguk a szappanbuborékok. A kozmológiában ezek a nagy kozmikus terek.

Minden szuperhalmaz egy megfelelő kozmikus tér szélét határozza meg. Ott van a Nagy Kutya csillagkép, a Ökörhajcsár csillagkép (Boötes űr) és még sorolhatnánk. Mindegyik üresség egy hatalmas kiterjedés, ahol nincs sok minden - üres kozmológiai pusztaságok, amelyekben csak néhány kósza galaxis található, mint oázisvárosok a sivatagban. A legnagyobb ilyen ürességek, mint a Boötes, több mint 300 millió fényév átmérőjűek.

Valójában elég nehéz feltérképezni az univerzum helyi környezetét (és a "helyi" alatt mindent értünk, ami körülbelül egymilliárd fényéven belül van). Ez azért van, mert a Tejútrendszerben lévő sok por eltakarja a látóterünket, és ezért olyan furcsa csillagászati trükkökhöz kell folyamodnunk, mint az érzékeny infravörös és rádiófelmérések, hogy érzékeljük, mi történik.

Ezeknek a trükköknek köszönhetően a kozmológusok képesek voltak azonosítani a Shapley szuperklasztert, a Laniakea legközelebbi szomszédját. A Shapley-szuperhalmaz tömege olyan lenyűgöző, hogy gravitációs vonzerőt gyakorol a térnek erre az egész régiójára. Minden galaxis, beleértve a Tejútrendszert is, ebbe az irányba mozog.

De a Shapley-szuperhalmaz becsült tömege talán nem elégséges a mi sebességünkhöz. A Shapley vonzásán kívül kell lennie valami másnak is, egy lökésnek, ami az ellenkező irányból jön.

Ez a dipólustaszító, egy hipotetikus üresség (és lehetséges szuperüres tér), amely a Tejútrendszer Shapley-szuperhalmazzal ellentétes oldalán helyezkedik el. Ahogy a Shapley a masszív gravitációjával húz minket, a dipólustaszító a masszív ... semmivel taszít minket.

Gondoljunk csak bele. Tegyük fel, hogy kivájunk egy lyukat valamin - egy fatömbön, egy darab sajton vagy a világegyetem nagyméretű szerkezetén. Ha valamit a lyuk közelébe helyezünk, akkor az a lyuk kivételével minden irányban érezni fogja a gravitációs vonzást. Így az inkább távolodni fog a lyuktól, mert az a lyuk nem tudja a saját gravitációs hatását kifejteni.

Úgy fog tűnni, mintha a lyuk - vagy az üresség - taszítaná a tárgyat, pedig az csak ott ül, és szó szerint nem csinál semmit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.