Koronavírus-járvány
Embereket fertőzött meg farmokon tenyésztett nyércekben mutálódott koronavírus
Több települést lezártak Dániában.
2020.11.06 14:05ma.huLezártak több területet Dániában, miután a hatóságok szerint farmokon tenyésztett nyércekben mutálódott koronavírus embereket fertőzött meg.
Ezt azt jelenti, hogy az észak-Jütlandi térségben zárva maradnak a kocsmák, éttermek, leáll a tömegközlekedés, valamint a sportcsarnokokat is lezárják.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerint a mutáció miatt az országban mind a 17 millió nyércet megsemmisítik, miután az állatok képesek elkapni az embertől a koronavírust, így aktívan részt vesznek a terjesztésben. Ennek az okát egyelőre vizsgálják. Ráadásul, a nyércekben kifejlődött új vírus gyengíti a szervezet antitest-termelését, így a készülőben lévő védőoltások is hatástalanok lesznek.
A 207 jütlandi nyércfarmon is fellelhető vírus 5 esetben új törzset is jelent, amivel a hatóságok szerint már 12 ember megfertőződött.
Spanyolországban a nyáron 100 ezer nyércet mészároltak le, miután több aragóniai farmon is megjelent a koronavírus, és Hollandiában is több tízezer állatot kellett elpusztítani.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06