Környezetvédelem

Hat tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Bodrogból az I. Bodrogi PET Kupa résztvevői

A program négy napja alatt naponta csaknem háromszáz zsák szemetet gyűjtöttek össze a Bodrog ártereiből.

2020.09.16 11:59MTI

Hat tonna hulladékot gyűjtött össze a Bodrog Sárospatak és Tokaj közötti szakaszáról az I. Bodrogi PET Kupa mezőnye - közölte a PET Kupa kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Dóra Szilvia közleményében azt írta, a résztvevő csapatok és az önkéntesek a program négy napja alatt naponta csaknem háromszáz zsák szemetet gyűjtöttek össze a Bodrog ártereiből.

A verseny során szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a folyó két ágából, a Latorcából és az Ungból hatalmas mennyiségű hulladék érkezik Ukrajna felől, a számítások szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége. A több tonnányi szeméttől kisebb-nagyobb ártéri erdőszakaszokat sikerült megtisztítani, de egyes területekre már nem jutottak el a petkalózok.

Emlékeztetett, a nyolc éve rendszeresen megtartott tiszai hajós hulladékgyűjtő versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 90 tonna szennyező anyagot sikerült összegyűjteni a folyók ártereiből, egyes folyószakaszokat pedig teljesen megtisztítva adtak vissza a versenyzők a természetnek.

A Bodrogi PET Kupát az ÖKOsaBB elnevezésű csapat nyerte, a második egy veteránokból álló baráti csapat, a PETúnia lett - akik az egy főre jutó hulladékmennyiség összegyűjtéséért járó díjat is elnyerték - harmadik helyet pedig az olaszliszkai önkormányzat Liszka Gálya - Húzzuk együtt! gárdája szerezte meg. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az összegyűjtött hulladékmennyiség legalább felét újrahasznosítják majd.

Dóra Szilvia megjegyezte, a hulladékgyűjtés ősszel az ártéri erdőkben folytatódik. Több Tisza-menti településen zsákokat helyeztek ki a szervezők az ártérben összegyűlt folyami hulladék összegyűjtésére: az úgynevezett "mosolygó zsákok" három színben, bárki számára ingyenesen elérhetőek a Tiszadada és Tiszabábolna közötti partszakaszon. A sárgába a műanyag és a fém, a zöldbe az üveg, a feketébe pedig kizárólag az árterekben lévő kommunális hulladék gyűjthető.

Az üres zsákok felvételi és leadási pontjai a PET Kupa weboldalán, a www.petkupa.hu-n találhatóak meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.