Környezetvédelem
Válságos állapotban vannak a tengerek a túlhalászás és elhanyagolás miatt
A tengerek helyzetét illetően továbbra is komoly kihívást jelent többek között a túlzott tápanyagterhelés, a víz alatti zajszennyezés, a műanyaghulladék és a szennyezés egyéb típusai, valamint a nem fenntartható halászat.
2020.06.25 16:26MTIA tengerek és tengeri ökoszisztémák az éveken át tartó súlyos túlhalászás és elhanyagolás következtében válságos állapotba kerültek, amely a tengerek használata fenntartható egyensúlyának megteremtésével még visszafordítható - közölte csütörtökön a tengerek helyzetéről készített jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).
Hans Bruyninckx, a koppenhágai központú uniós ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tengerek helyzetét illetően továbbra is komoly kihívást jelent többek között a túlzott tápanyagterhelés, a víz alatti zajszennyezés, a műanyaghulladék és a szennyezés egyéb típusai, valamint a nem fenntartható halászat.
"A 2030-ig tartó időszakra szóló új uniós biodiverzitási stratégiára és az európai zöld megállapodás egyéb elemeire támaszkodva azonnali és egységes intézkedésekre van szükség a tengerek védelme és a helyreállítás érdekében" - fogalmazott.
A tengerek helyzetéről készített jelentés azt mutatja, hogy a tengerek használatával kapcsolatos korábbi és egyes esetekben jelenlegi szokások mára jól érezhető változásokat idéztek elő a tengeri fajok és élőhelyek összetételében, valamint a tengerek általános fizikai és kémiai jellemzőiben. Európa part menti tengerszakaszainak csaknem fele intenzív algásodástól szenved.
Noha a vegyi anyagok használatáról szóló uniós szabályoknak köszönhetően csökkent a szennyező anyagok mennyisége, a legtöbb tengeri faj egyedeiben nőtt a műanyagok és a műanyag kémiai maradékanyagok felhalmozódása.
Az EU közös halászati politikájának köszönhetően az Atlanti-óceán északkeleti részén azonban szinte minden fogás egészséges halállományokból származik. A Földközi-tenger esetében ez azonban még nincs így, ezért itt további erőfeszítésekre van szükség - állapították meg.
A jelentés megoldásokat is javasol, amelyek segíthetik a tiszta, egészséges és termékeny tengerekre vonatkozó uniós célkitűzések elérését, elsősorban az ökoszisztéma-alapú halászati gazdálkodás révén. A jelentés szerzői szerint a gyakran évtizedeken át tartó jelentős erőfeszítéseknek, például a szennyező anyagok, az algásodás és a túlhalászás által okozott hatások csökkentésére irányuló lépéseknek köszönhetően egyes területeken már látszanak a tengeri ökoszisztémák helyreállásának jelei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


