Illegális bevándorlás
Földi László: több millió ember akar elindulni Európa felé
A líbiai belső feszültség felgyorsíthatja a migrációs folyamatokat.
2020.05.17 14:30MTIA líbiai belső feszültség felgyorsíthatja a migrációs folyamatokat - mondta Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
A műsorban elhangzott, hogy Líbiában kiéleződtek a harcok a kormány és Halífa Haftar tábornok harcosai között, akik a fővárost, Tripolit ostromolják.
A biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy több millió ember akar elindulni Európa felé, nemcsak líbiaiak, hanem azok is, akik Afrika más országai és a Közel-Kelet irányából érkeztek az országba.
Mint mondta, Afrika szinte minden országában megjelent a koronavírus, így Európát katasztrófa fenyegeti akkor, ha olyan százezres tömegek érkeznek, akiknek nemhogy az identitását, de még fertőzöttségük mértékét sem lehet megállapítani.
A koronavírus mellett sok más betegség van Afrikában és a Közel-Keleten, amelyek Európában nem ismertek és az egészségügyi ellátórendszer miatt nem terjedtek el - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ezért is kapnak védőoltás az Afrikába, Közel-Keletre utazók.
Kitért arra is, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) azt mondják a libáiból induló illegális bevándorlóknak, hogy ha elkapják a koronavírust, akkor Európában jobb kezelésben részesülnek majd, mint Líbiában. Így már nemcsak anyagi megfontolásból, hanem az egészségük miatt is útnak indulnak a migránsok - mutatott rá Földi László.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06