Járvány
Koronavírus - WHO-főigazgató: "döntő ponthoz" érkezett a járvány terjedése
Fatális hiba lenne bármelyik országnak is azt feltételeznie, hogy őt nem fogja érinteni a koronavírus.
2020.02.27 19:01MTI"Döntő ponthoz" érkezett a COVID-19 koronavírus-járvány, és ezért a kórokozó terjedésének feltartóztatására irányuló erőfeszítések megkettőzésére lenne szükség - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója csütörtökön.
"A vírus esetleges világjárvánnyá is válhat. Szó szerint fatális hiba lenne bármelyik országnak is azt feltételeznie, hogy őt nem fogja érinteni a koronavírus" - figyelmeztetett genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
Kiemelte, hogy az iráni járványhelyzet súlyosabb lehet, mint azt hiszik jelenleg, és elmondta azt is, hogy egyeztetések zajlanak a júliusi japán olimpiai játékok szervezőivel a lehetséges forgatókönyvekről, annak elhalasztásáról azonban szerinte nem várható döntés a közeljövőben.
Hozzátette, a magukat biztonságosabbnak gondoló, gazdag és fejlett államok is kerülhetnek váratlan helyzetbe, és példaként Olaszországot hozta fel.
"Most azonban nem a félelemnek van itt az ideje, hanem a fertőzés megelőzését és az életek mentését célzó intézkedéseknek" - szögezte le a főigazgató, rámutatva, hogy a járvány iráni, olaszországi és dél-koreai terjedése "döntő ponthoz" érkezett.
Iránból eddig 245 megbetegedésről és 26 halálesetről érkezett jelentős, így a perzsa állam számít a második leginkább érintett országnak Kína után.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06