Földmozgás

Rendkívül erős földrengés rázta meg az Irán-Irak határt - képek

A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés pattant ki mindössze 23 kilométer mélyről.

2017.11.13 09:01ma.hu
hirdetés

Igen erős, a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés történt 212 kilométerre Bagdadtól, az iraki-iráni határon.

A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 348-an haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő hajnalban a hírügynökségek.vAz iráni állami tévé legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatokon túl legalább 5660-an megsérültek a Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgásban, amelyet egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni.

A rengés középpontja 23 kilométerrel a földfelszín alatt volt, ami kis mélységnek számít, és az ilyen rengés nagyobb kárt szokott okozni. A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, a legtöbb áldozat pedig Sarpol-e Zahabban élt. A város kórháza is megrongálódott, ami megnehezíti a sérültek ellátását. Több mint 70 ezer ember keresett menedékhelyet a katasztrófa után - írja a BBC.

Több mint száz utórengés történt, köztük több meghaladta a 4-es erősséget. A földmozgás Törökországban is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról. Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-as erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek. Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.