Egy ausztráliai vállalkozó álmodta meg
Napfordulóra elkészül a Stonehenge másolata
A Stonehenge első teljes másolatának megépítését tervezi egy ausztráliai vállalkozó, s reményei szerint idén december 21-én, a déli félteke napfordulóján fel is avathatják az építményt.
2008.03.31 10:56MTIAz 1,4 millió ausztrál dollárból (210 millió forint) építendő, 33 méter átmérőjű létesítmény, amely a Henge nevet kapja, 101 gránitkőből fog állni, amelyek egy belső és egy külső kört formáznak majd a központi oltár körül. Az elmúlt öt hónapban a kövek kitermelését és alakra vágását végezték el Ausztrália nyugati részében.
"Azért csinálom meg, mert módomban áll" - mondta Ross Smith, aki sörfőzdék működtetésével szerezte vagyonát. A 4-5 ezer éves Stonehenge-től eltérően a Henge látogatói hozzáérhetnek majd a kövekhez, szabadon játszhatnak az építményben, annak még játszótere is lesz gyermekek számára.
Az ötletgazda úgy véli, hogy évente 200-300 ezer látogatója lesz a Henge-nek a Margaret River vidékén. A különféle okkultista csoportokat is várják az építményekhez, miként a Stonehenge is találkozóhelye az efféle neo-druida és New Age-es közösségeknek, főként június 21-én, az északi félteke nyári napfordulóján.
A Henge-projekt nyíltan üzleti vállalkozás: lesz belépődíj, és ki is lehet majd bérelni különböző rendezvények, így például esküvők, számára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06