Világszerte csökken a termékenységi ráta

2100-ban kevesebben leszünk a Földön

Miközben világszerte csökken a termékenységi ráta, a Föld lakossága 2050-re mégis elérheti a 9 milliárdot, ráadásul úgy, hogy a családok mérete is egyre kisebb lesz. Természetesen ez a tendencia jelentős területi különbséget mutat.

2008.03.28 10:47National Geographic

1830-ban nagyjából még csak 1 milliárdan lehettünk a Földön, 1900-ban alig 1,5 milliárdan, hogy aztán ma már 6,5 milliárd ember lakja az egyre szűkebbnek tűnő bolygót. Kutatók sokat vitatkoznak azon, hogy a jövőben tovább gyorsul-e a Föld népességnövekedése, ám a legtöbben azt jósolják, hogy 2050-re 9 milliárdan fogunk ugyanakkora földterületen osztozni. A népességnövekedés elsődleges okai ugyanakkor nem a születések számának exponenciális növekedésében keresendőek, hanem elsősorban a várható élettartam jelentős megemelkedésében.

1960 óta csökken a termékenységi ráta

Hogy a világ drasztikus népességnövekedése mennyire nem az újszülöttek számának hirtelen növekedésétől függött, azt jól mutatja az 1960-as évek óta folyamatosan csökkenő termékenységi ráta. Míg az ötvenes évek végén 5,1 gyerekszületés jutott egy nőre világátlagban, addig napjainkban ez a szám alig haladja meg a 2,1 gyereket. Ugyanakkor a várható élettartam világszerte átlagosan 10 évvel emelkedett az 1970-es évek óta.

Ez utóbbi esetében kétségkívül jelentős különbséget tapasztalunk az egyes országok között, de országokon belül is (Szvázifödön napjainkban is éppen csak 40 év a várható élettartam, Japánban viszont 83 év). Ennek ellenére úgy tűnik, hogy összességében a világ népességnövekedésének üteme csökkenő tendenciát mutat.

Ez utóbbi egyébként akár optimizmusra is adhatna okot, hiszen az ENSZ népesedési előrejelzéseit is használva bizonyos kutatók azt állítják, hogy 2050 után radikális népességcsökkenéssel lehet számolni, ami 2100-ra oda vezethet, hogy ismét „mindössze” 5,5 milliárdan leszünk. Gondot viszont egyértelműen az okozhat, hogy a század végére az öregedő társadalom komoly terhet jelent majd a fiatalabb nemzedék számára az egészségügyi és szociális ellátás szempontjából.

Érdekes módon azonban nem várt fejleményekkel is szembesülniük kellett a legutóbbi időkben a demográfusoknak: 1970 óta ugyanis először lépte át a termékenységi ráta a 2 gyermekes határt az Egyesült Államokban.

Megtört tendencia


Ezen utóbbi adat lényegesnek tűnik, hiszen egy általános tendenciának mond ellent, amely szerint a fejlettebb országokban folyamatosan csökken az egy nőre jutó születések száma, míg a fejlődő vagy fejletlen országokban stagnál, vagy némileg növekszik. Pontosan az ilyen kiszámíthatatlan folyamatok miatt állítja azt egy washingtoni elemző intézet, hogy még megközelítő jóslatokba is nehéz bocsátkozni a világ népességszáma tekintetében.

A Worldwatch Institute elemzője, Robert Engelman szerint túl sok bizonytalan tényezőt kellene számításba venni ahhoz, hogy pontosabb prognózist készíthessünk, így Engelman szerint inkább általános összefüggések állapíthatóak meg, közelítő előrejelzések csak nehezen adhatók. Az azonban továbbra is bizonyosnak tűnik, hogy a nők egészségügyi körülményeinek javulása, a fogamzásgátlás és a szexuális felvilágosítás elterjedése valamint a termékenységi ráta között viszonylag szoros az összefüggés.

Az is megfigyelhető továbbá, hogy a családok mérete valamint az ország gazdasági fejlettsége között is komoly kapcsolat van, ahogy az utazás és a távolságok átszelésének egyre könnyebbé válásával, minden valószínűség szerint az emigránsok száma is nőni fog – olvasható a Worldwatch Institute elemzésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.