A DNS még a szemünk színét is elárulja
A szem színárnyalatait meghatározó gének vizsgálata segítheti a bűnügyi nyomozásokat
Holland kutatók három új gént azonosítottak, amelyek az emberi szemszín árnyalatait határozzák meg.
2010.05.07 15:23MTIA bűnügyi helyszíneken maradt DNS-nyomok elemzése így újabb adalékkal segítheti a törvényszéki szakértőket, hogy a mintákat összekössék a gyanúsítottal.
A rotterdami Erasmus Egyetem orvosi központjának kutatói mintegy 6 ezer holland önkéntes géntérképét vetették össze a szemszínekkel, az utóbbiakat meghatározó gének után kutatva. A színeket digitálisan írták le, majd egybevetették a teljes szem nagy felbontású fotójával is.
A kutatók megállapították, hogy az emberi szemszínnek jóval többféle változata van, mint korábban gondolták. Mint Manfred Kayser kutatásvezető írta tanulmányában, az emberi szemszín genetikáját vizsgáló korábbi munkák olyan tág kategóriákat alkalmaztak a jellemzésre, mint a kék, a zöld, a barna.
A mostani elemzés azonban megmutatta, hogy a szemszín valójában folytonosan változik a legvilágosabb kéktől a legsötétebb barnáig. Kayser kutatócsoportja három új gént talált, amelyekről úgy nyilatkoztak, hogy azok szignifikánsan összefüggnek a szemszínnel.
A korábban már felfedezett génekkel együtt a szemszín változatainak több mint 50 százalékát tudja a genetika megmagyarázni.
Az összetett emberi sajátosságok közül ezáltal a szemszínt sikerült a legnagyobb pontossággal meghatározni a genetika eszközeivel. A tanulmányt csütörtökön tették közzé a Public Library of Science (PLoS) Genetics című nyílt hozzáférésű tudományos portálon
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06