Rejtélyes felfedezés
Túl forrók ahhoz, hogy bolygók, ám túl kicsik ahhoz, hogy csillagok legyenek
A márciusban felbocsátott Kepler-űrtávcső talált rá az égitestekre, amelyek saját csillaguk körül forognak.
2010.01.05 11:17MTI - Fotó: NASAA NASA, az amerikai űrkutatási ügynökség új bolygóvadász űrteleszkópja két rejtélyes objektumot fedezett fel, amelyek túl forrók ahhoz, hogy bolygók, ám túl kicsik ahhoz, hogy csillagok legyenek. A márciusban felbocsátott Kepler-űrtávcső talált rá az égitestekre, amelyek saját csillaguk körül forognak. Bill Borucki, a NASA űrteleszkóp-programjának tudományos vezetője elmondta, hogy az égitestek hőmérséklete jóval magasabb, mint a csillaguké. Ez azt jelenti, hogy vélhetően nem bolygók.
Nagyobbak és forróbbak, mint a Naprendszer bolygói, beleértve a törpebolygókat is. A rejtélyes objektumokról az AAS amerikai asztronómiai társaság washingtoni éves ülésén hétfőn közöltek részleteket a NASA kutatói. Jelenleg két elmélet létezik arra, hogy valójában mik lehetnek a "forró kísérőtársnak" nevezett objektumok. Az egyik szerint újonnan született bolygókról van szó, amelyeknek még szélsőségesen magas a hőmérsékletük.
Ebben az esetben koruk nem haladja meg a 200 millió évet. A másik elmélet alapján fehér törpék lehetnek, tehát olyan csillagok, amelyek életciklusuk végén már zsugorodnak. A Kepler-űrteleszkóp elsődleges küldetése, hogy a Földhöz hasonló bolygókat, úgynevezett exobolygókat keressen a galaxisban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06