Meglepő példa a varjak intelligenciájára

A varjak a madarak IQ bajnokai?

A varjak képesek bonyolult problémamegoldásra akár két különböző segédeszköz kombinálásával is. Ez a magas szintű problémamegoldás eddig csak egyes majmoknál volt ismert.

2009.08.07 18:29National Geographic

A kutatók már régóta tudták, hogy a kaledón varjú Corvus moneduloides élelemszerzés céljából ügyesen használ segédeszközt is, de egyszerre mindig legfeljebb csak egyet. Új-zélandi kutatók nemrégiben egy kísérlet keretében nehéz helyzetbe hozták a madarakat.

Hosszú üvegcsőbe húst tettek, amelyet a hét kísérleti madár a csőrével nem érhetett el. Két méterrel arrébb egy botot helyeztek el, amely közvetett módon segítségére lehetett az állatoknak a hús megszerzésében. A bot túl rövid volt az üvegcsőhöz képest, viszont egy közeli ketrecben egy másik, már elegendő hosszúságú bot is volt, amelyet a madarak a csőrükkel szintén nem, de a rövidebb bot segítségével könnyen megkaparinthattak.

„Az első kísérlet során a hét madárból csak egy próbálta meg a rövid bottal kihalászni a húst az üvegcsőből. A többiek egyből a ketrechez mentek, hogy a rövidebbik bottal megkaparintsák a rács mögött lévő hosszabb segédeszközt” – írják az Aucklandi Egyetem kutatói, Alex Taylor és szerzőtársai a Current Biology című szaklapban közzétett beszámolójukban.

Négy madárnak egyből sikerült is ilyen módon megszereznie a hosszabbik botot és ennek segítségével az üvegedényben lévő húst is. Még a leglassúbb varjú is végül sikerrel járt, igaz csak 23 próbálkozás után. A kutatók szerint kizárt, hogy a madarak csak véletlen próbálkozás alapján jutottak erre a megoldásra. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy kísérlet során egy másik ketrecet is használtak, de ebben nem bot, hanem egy – az adott célra használhatatlan – kő volt.

Egyik madár sem próbálkozott a kő megszerzésével. A kutatók szerint a madarak valószínűleg sokkal inkább korábbi tapasztalataikat használták fel a kísérlet során. Felismerték, hogy a segédeszközzel nem csak közvetlenül az élelmiszert, de egy másik segédeszközt is megszerezhetnek. Hogy éltek is ezzel a tudással, az is bizonyítja, hogy amikor a kutatók felcserélték a két botot - vagyis a könnyen elérhető bot volt a hosszabbik és a ketrecbe tették a rövidebbiket - eleinte a madarak a hosszú bottal megpróbálták megkaparintani a rács mögött lévő rövidebb botot.

Viszont hamar rájöttek a tévedésre, és néhány próbálkozás után már egyből az elsőként megszerzett hosszabbik bottal próbálták kihalászni a húst az edényből. Több segédeszköz kombinált használatával történő problémamegoldás az emberré válás folyamatában is mérföldkő volt. Kutatók eddig csak az emberszabású majmoknál figyeltek meg ehhez hasonló összetett műveletet. A kutatás eredménye ezt a varjúfajt már más megvilágításba helyezi…

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.