Tudomány
A Mona Lisa újabb titkára derült fény
Több mint öt évszázad telt el Leonardo da Vinci Mona Lisájának megalkotása óta, és megint egy újabb titkát sikerült felfedni a mesterműnek.
2023.05.03 19:12MTILeonardo da Vinci Mona Lisájának egy újabb titkát fejtették meg szakemberek, aki szerdán Rómában bejelentették: a kép hátterében látható tájon a toszkánai Laterina település mellett található Romito-híd látható.
Több mint öt évszázad telt el Leonardo da Vinci Mona Lisájának megalkotása óta, és megint egy újabb titkát sikerült felfedni a mesterműnek.
Silvano Vinceti történész, az olasz kulturális és környezeti örökség felmérésével foglalkozó bizottság elnöke szerint az összehangolt kutatás azt mutatja, hogy Leonardo da Vinci az etruszk-római Romito-hidat örökítette meg műalkotásán.
"Ma már csak egy ív maradt belőle, de 1501 és 1503 között nagyon forgalmas volt a híd, amit a firenzei állami levéltárban talált egyik dokumentum is igazol a Medici-család tulajdonában álló műalkotások állapotáról" - ismertette Vinceti.
"Ebben az időben Leonardo az Arno völgyében tartózkodott, először Césare Borgia szolgálatában. A Romito-hídnak négy íve volt és két szikla között húzódott egy útvonalon, amely több kilométerrel lerövidítette az utat a toszkánai Arezzo, Fiesole és Firenze városok között" - mondta a történész.
Az elmélet alátámasztására egy drónnal felvételeket készítettek és virtuálisan újraalkották a hidat. A szakértők történelmi dokumentumokat is bemutattak, amelyek azt hivatottak igazolni, hogy Leonardo da Vinci akkortájt gyakran megfordult Laterina térségében.
Az eredeti Mona Lisa, amelyen 1503-ban kezdett dolgozni az itáliai polihisztor, több mint 200 éve a párizsi Louvre-ban látható.
A festményről úgy tartják, hogy Lisa Gherardinit, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő feleségét ábrázolja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


