Természetvédelem
MME: sikerrel zárult az angolai kékvércse-expedíció
A szakértők szerint továbbra is komoly méreteket ölt a kék vércséket veszélyeztető vadászat és a fakivágás, ezért erre kell összpontosítani a jövőbeni védelmi erőfeszítéseket.
2023.04.18 11:22MTISikerrel zárult az angolai expedíció, amelynek keretében március 16-án indult útra négy magyar kutató, hogy a világ legnépesebb ragadozómadár-gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel kék vércséket.
Az angolai út céljai megvalósultak, hiszen sikerült negyven kék vércsét megjelölni GPS jeladóval, valamint a madarászokkal tartó fotós és filmes stáb egyedülálló felvételeket készített a világ legnagyobb ragadozómadár-gyülekezőhelyén - idézi a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keddi közleménye Palatitz Pétert, a projekt vezetőjét.
A befogott kék vércsék mérlegelésénél kiderült, hogy a tavaszi vonulásra harminc százalék extra tartalékkal készülnek a madarak, amelyek a súlytöbbletet a rajzó termeszekből merítették. A jeladózás első tapasztalata szerint a madarak nemcsak a gyülekezőhely közvetlen közelében vadásznak, és nem is minden nap alszanak ugyanazon a helyen. A madarászok éjjellátókkal megfigyelték, hogy a kék vércsék képesek az emberi szem számára teljes sötétségben a levegőben is vadászni.
A szakértők szerint továbbra is komoly méreteket ölt a kék vércséket veszélyeztető vadászat és a fakivágás, ezért erre kell összpontosítani a jövőbeni védelmi erőfeszítéseket.
Az út során készített felvételeket a természetvédők arra kívánják felhasználni, hogy anyagi támogatást szerezzenek egy természetvédelmi program számára. Első lépésként azokat, a helyszínen tapasztalt természeti jelenségeket kívánják bemutatni, amelyek eddig még a szakemberek elől is rejtve maradtak. Ehhez filmes partnereket és bemutatóhelyet keresnek, hogy bemutathassák azt a 360 fokban átélhető, térélményű filmet, amelyet a stáb leforgatott - olvasható az MME közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Elhagyta a hajógyári dokkot Kína első óceánjáró üdülőhajója
- 0:30 Bidló Judit: a transzplantáció egyedülálló szerepet tölt be az egészségügyben
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó unokahúga
- 22:30 Mérgező almabor szedett áldozatokat három orosz régióban
- 21:30 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban az M1-esen - videó
- 19:59 Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06