Tudomány
Inváziós poloskák gyérítésére fejlesztettek új csapdatípust az ATK kutatói
Egy új, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdát fejlesztettek ki az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói.
2023.03.26 13:47MTIAz ELKH pénteki közleménye szerint a növénytermesztésben már régóta alkalmazott, szintén az ATK NÖVI kutatói által kifejlesztett illatanyagos csapdákkal és az új környezetbarát módszerrel hosszabb időszakban válik majd lehetővé a növénytermesztésben nagy kárt okozó inváziós poloskák gyérítése. A fűtött csapdák alkalmazása ugyanis éppen abban az időszakban eredményes, amikor a feromoncsapdák hatékonysága lecsökken.
Mint írták, Magyarországon több inváziós poloskafaj - mint például a márványos poloska (Halyomorpha halys) vagy a vándorpoloska (Nezara viridula) - is megjelent és tömegesen elszaporodott. A poloskák nagy károkat okoznak a kiskertekben és a növénytermesztő fóliasátrakban. Mint írták, míg a növénytermesztők egész szezonban "bosszankodnak" miattuk, addig a városban lakók többnyire csak ősszel találkoznak velük a telelőre vonulás időszakában.
Az ATK NÖVI kutatóinak saját tervezésű és kivitelezésű csapdatípusa azon alapszik, hogy ezek a fajok szeptemberben, októberben, vagyis a telelőre vonulás időszakában olyan helyeket keresnek, amelyek jobb túlélést biztosítanak számukra. Ezek általában a környezetüknél melegebb, jól védett, sokszor ember építette tereptárgyak, lakások.
A kutatók által kifejlesztett csapdák ezért mesterséges hőforrást alkalmaznak a poloskák csalogatására. A fejlesztés során a csapdatesten belül elhelyeztek egy termosztáttal szabályozott fűtőlapot, amelynek segítségével a poloskáknak kedvező telelőhelyet imitálnak.
Az új csapda teljesen környezetbarát, nem tartalmaz semmiféle toxikus kémiai anyagot, és a lakosság is alkalmazhatja.
A kutatók eredményeit bemutató publikáció az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos folyóiratban jelent meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


