Gyász
Elhunyt Gerő András
A Széchenyi-díjas történész 70 éves volt.
2023.01.10 10:25MTI
Hetven éves korában elhunyt Gerő András Széchenyi-díjas történész - közölte a család az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint Gerő András kedden halt meg súlyos betegségben. Búcsúztatását szűk családi körben tartják.
Gerő András 1952-ben született Budapesten. 1972-től 1977-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-szociológia szakos hallgatója volt, 1977-től az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója. 1981-1995 között a művelődéstörténeti tanszéken docensként dolgozott.
1988-89-ben a Minnesotai Egyetemen tett tanulmányutat, 1990-ben Utrechtben, 1991-ben Amszterdamban, 1995-1997 között a Pennsylvania Egyetemen, 2001-ben a Columbia Egyetemen volt vendégprofesszor. 1991-től, alapításától dolgozott a Közép-európai Egyetem tanáraként 2020-ig, 1993-2010 között a Budapesti Negyed főszerkesztői posztját is betöltötte.
1994-ben a Pennsylvaniai Egyetemen Fulbright-professzor volt, 1995-ben habilitált, 1995-től 2017-ig az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti tanszékvezetője volt, 2002-től a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. 2013-tól az Első Világháborús Centenáriumi Projektben a Tudományos Tanácsadó Testület alelnökeként vett részt.
Fő kutatási területe a dualizmus időszaka, az Osztrák-Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt.
Több mint hetven könyve jelent meg, köztük számos angolszász, illetve német nyelvterületen. Legutóbbi kötetei közé tartozott az Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából című munka, amely 2021-ben jelent meg, tavaly Liberális látószög címmel adta ki könyvét a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.
1987-ben a történelemtudományok kandidátusa lett, 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktora, ugyanebben az évben átvehette a Budapestért díjat. A Széchenyi-díjjal 2008-ban ismerték el, 2017-ben a Szent György Rend - a Habsburg-Lotaringiai-ház európai Rendjének tiszteletbeli lovagja lett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06