Tudomány
Már több mint százezren teljesítették az MI Kihívást
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot jelent.
2023.01.05 04:30MTIA magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) kezdeményezéseként az MI Kihívásban már több mint 100 ezren szereztek alapismereteket a mesterséges intelligencia technológiájáról egy ingyenes, hazai fejlesztésű alapozó online kurzuson.
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot jelent, mivel javítja a termelékenységet, jelentős mennyiségben teremt nagyobb hozzáadott értékű munkahelyeket és hozzájárul a piaci és közigazgatási folyamatok fejlesztéséhez, illetve a környezet-és klímavédelem megvalósításához is - közölte a Neumann Technológiai Platform az MTI-vel.
A kormány célja, hogy a Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájában foglaltaknak megfelelően a társadalomhoz közelebb hozza a mesterséges intelligenciát és felkészítse az alkalmazására, amelynek egyik legfontosabb eleme az MI Kihívás. A 2020 decemberében indult tudatosító kampánynak köszönhetően eddig már több mint 4,5 millióan ismerkedhettek meg a technológiával különböző kiállítások és rendezvények segítségével, amelynek az új iparpolitikában is szerepet kell kapnia - idézi a közlemény Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkárt.
A 2018 októberében Palkovics László kezdeményezésére alakult MI Koalíció célja, hogy hazánk a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon, és együttműködési fórumot biztosítson a magyar MI ökoszisztéma valamennyi szereplőjének - írja a közlemény.
A közleményben Jakab Rolandot, az MI Koalíció elnökét idézik, aki kiemelte, hogy a koalíció részt vett Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának kialakításában és annak megvalósításában is, majd hozzátette, hogy a Nexius keretrendszerében bárki számára ingyenesen, magyar és angol nyelven elérhető MI Kihívás ("Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába") általános információkat nyújt a technológiáról.
A Kihívás népszerűsítésében együttműködnek hazai felsőoktatási intézményekkel, valamint multinacionális cégekkel.
Az MI Kihívásról további információ az AI Hungary weboldalán található.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06