Tudomány

KIM: 10 kutatás részesül mintegy 3 milliárd forintos támogatásban az Élvonal programban

A nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.

2022.09.09 19:26MTI

Összesen tíz hazai kutatási program részesül támogatásban az Élvonal Kutatási Kiválósági Program 2022. évi pályázatának mintegy 3 milliárd forintos keretösszegéből - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

"A program keretében a legkiválóbb magyar és külföldi kutatók kaphatnak öt évre szóló, nemzetközi mércével is versenyképes támogatást, hogy projektjüket egy magyar kutatóintézetben eredményesen megvalósítva eséllyel pályázhassanak az Európai Kutatási Tanács (ERC) még jelentősebb forrásaira" - foglalta össze a közleményben György László, a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.

A nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.

Mint írták, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében kiírt Élvonal Kutatási Kiválósági Program legfontosabb mércéje a pályázat vezető kutatójának korábbi sikeres nemzetközi megmérettetése.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forintos keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhattak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók. A felhívásra 6,2 milliárd forint támogatási igénnyel 19 érvényes pályázat érkezett. A kutatási terveket szakértői testület értékelte.

A beérkező pályázatok a tudományterületek széles körét felölelték. A kutatási tervek többsége a természettudományok területéről érkezett, ezen felül két pályázatot nyújtottak be a társadalomtudományok, és egy-egy pályázatot adtak be a bölcsészettudományok, valamint a műszaki tudományok területéről.

A támogatott természettudományi kutatások közül a közleményben kiemelték Magyari Enikő (ELTE) pályázatát, akinek kutatásai a múltban lezajlott gyors klímaváltozási események, és az ebből következő ökoszisztéma-változások, valamint az életközösségek ezekre adott válaszainak elemzésére irányulnak.

A közlemény szerint a molekuláris biológia területéről Csanády László (Semmelweis Egyetem) kutatásai lehetővé tehetik új terápiás célok meghatározását, és elősegíthetik új, személyre szabott gyógyszerek fejlesztését a cisztikus fibrózis, kolera, magas láz, krónikus gyulladások, cukorbetegség, illetve neurodegeneratív betegségek kezelésére.

Ugyancsak a támogatott projektek között szerepel Deák-Valkó Orsolya (Ökológiai Kutatóközpont) pályázata is, aki azt vizsgálja, hogy a különböző táji kontextusú és mezőgazdasági területeken hogyan állíthatók helyre a természetes gyepek. Ez nemcsak ökológiai és biodiverzitás-védelmi szempontból, hanem a mezőgazdasági termelés fenntartása szempontjából is kulcsfontosságú kérdéseket elemző kutatási téma, mivel a mezőgazdasági tájak helyreállításának sikere a jövő záloga is - írták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.