Tudomány
A kínai Liangcsu-kultúra hirtelen összeomlását hatalmas áradások okozták
A majdnem ezer évig lakott város fejlett civilizációja hirtelen véget ért.
2021.11.25 19:36MTIA kőkorszak kínai Velencéjeként emlegetett Liangcsu-kultúra hirtelen összeomlása rendkívüli monszunesőzés okozta hatalmas áradások miatt következett be - állapította meg az Innsbrucki Egyetemen készült tanulmány.
A kelet-kínai Liangcsu-kultúra a fejlett korai kínai civilizáció egy példája volt. A város több mint 5000 évvel ezelőtt már komoly vízgazdálkodási rendszerrel rendelkezett. Mindeddig vitatott volt, hogy mi okozhatta a hirtelen összeomlását. Christoph Spötl innsbrucki geológus és klímakutató a Science Advances folyóiratban publikált tanulmányában helyezte új megvilágításba a kérdést.
Liangcsu maradványai Shanghajtól 160 kilométerre délnyugatra, a Jangce-folyó deltájánál találhatók. Ebben a térségben 5300 évvel ezelőtt egy rendkívül fejlett kultúra virágzott, amelyet a monumentális vízi kultúrák egyik legkorábbi bizonyítékának tekintenek. A fallal körülvett város hajózható csatornák, gátak és víztározók bonyolult rendszerével rendelkezett. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy egész évben jókora mezőgazdasági területeket műveljenek. A fémeket viszont még nem ismerték. Az ásatásokon több ezer, bonyolultan megmunkált jáde temetkezési tárgyat találtak. Liangcsut 2019-ben a világörökség részévé nyilvánították - írta a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál.
A majdnem ezer évig lakott város fejlett civilizációja azonban hirtelen véget ért. Az ásatásokon a fennmaradt romokon vékony agyagréteget találtak, ami arra utalt, hogy a fejlett civilizáció pusztulása és a Jangce-folyó áradásai vagy a Kelet-kínai-tengerből érkező áradások között lehetséges kapcsolat áll fenn. Ember okozta pusztításra, például háborúra utaló nyomokat viszont nem találtak - fejtette ki Christoph Spötl.
A kutató és csoportja a cseppkőbarlangokban kereste a magyarázatot, mivel a cseppkövekből rekonstruálni lehet az éghajlati változásokat akár több százezer évre visszamenőleg.
A hsziani Csiao Tong Egytemről az Innsbrucki Egyetemre érkezett geológus vendégkutató Hajvej Csang 2017-ben két barlangból vitt cseppkőmintákat arról a környékről, amelyet a délkelet-ázsiai monszun hasonlóan érintett, mint a Jangce deltáját.
A cseppkövek elemzéséből pedig kiderült, hogy 4345-4324 évvel ezelőtt rendkívül csapadékos időszak volt abban a térségben. Az Innsbrucki Egyetemen készített szénizotópos vizsgálat, valamint a hsziani egyetemen végzett urán-tórium elemzések alapján rendkívül pontosan tudták megállapítani a rendkívüli esőzések idejét. "A hatalmas monszunesőzések valószínűleg olyan súlyos áradásokhoz vezettek a Jangcén és mellékágain, hogy még a jól megépített gátak és csatornák sem tudtak ellenállni a víztömegnek, amely elpusztította Liangcsut és menekülésre késztette a lakóit" - írták a kutatók.
A nagyon csapadékos éghajlati viszonyok még 300 évig időszakosan fennmaradtak, amint azt a geológusok a barlangi adatokból kimutatták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:09 Meteorológia: csapadékos és átlag közeli hőmérsékletű volt a tavasz
- 16:06 Katasztrófahelyzetben ingyen ételt és italt kínáló automatákat telepítettek Japánban
- 15:00 Több mint 50 ráktípust kimutató vérvizsgálatot teszteltek biztató eredményekkel
- 14:59 Szijjártó: a külföldi beruházók bizalma minden hisztériakeltés ellenére töretlen Magyarország iránt
- 13:51 A giga-eső miatt pótlóbusz jár több fővárosi villamosvonalon
- 13:00 Rétvári Bence: a kormány célja, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést
- 12:50 Újabb kétszáz budapesti kukára kerül fedő a madarak miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06