Koronavírus-járvány

A fertőzött várandósoknál nagyobb a kockázata a halvaszületésnek

Ez a kockázat ráadásul a delta variáns megjelenésével négyszeresére emelkedett.

2021.11.23 07:37MTI

A koronavírus-fertőzött állapotos nőknél nagyobb a kockázata a halvaszületésnek, mint a nem fertőzött várandósoknál. Ez a kockázat ráadásul a delta variáns megjelenésével négyszeresére emelkedett - állapította meg az amerikai járványügyi hivatal (CDC) jelentése.

A hivatal 2020 márciusa és 2021 szeptembere között 736 amerikai kórház 1,2 millió szülésének adatait elemezte. Halvaszületés nagyon ritkán fordult elő, mindössze 8154 esetben az összes szülés közül, ugyanakkor kiderült, hogy a Covid-19-ben szenvedő váradósok esetében minden nyolcvanadik szülésnél történt halvaszületés, míg a koronavírussal nem fertőzött kismamáknál csak minden 155. szülés végződött halvaszületéssel.

A koronavírus-fertőzöttek körében gyakoribb volt a halvaszületés a krónikus magas vérnyomásban és egyéb szövődményekben szenvedők esetében, beleértve az intenzív osztályon kezelteket vagy lélegeztetőgépen lévőket is.

Carla DeSisto, a CDC kutatója, a jelentés szerzője kiemelte: ezek az eredmények még inkább aláhúzzák a koronavírus-fertőzés megelőzésének fontosságát, beleértve a terhesség előtti vagy alatti védőoltás felvételét.

A jelentésben nincs adat arról, hogy a vizsgált kismamák közül hányan kaptak koronavírus-fertőzés elleni védőoltást, de a szerzők megjegyezték, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt nyáron a delta variáns megjelenése után a beoltott várandósok aránya 30 százalékos volt.

Bár a halvaszületés abszolút kockázata alacsony, a terheseknek nem szabad alábecsülniük a koronavírus-fertőzés veszélyeit - hangsúlyozta Mark Turrentine, a houstoni Baylor College of Medicine professzora, a téma szakértője.

Joseph Biggio, a New Orleans-i Ochsner Health egészségügyi szolgáltató magas kockázatú terhességekkel foglalkozó specialistája szerint a tanulmány azt nem bizonyítja, hogy a Covid-19 halvaszületéseket okozott volna. Szerinte lehetséges, hogy egyes nők olyan súlyos állapotban voltak, hogy az életükért küzdő orvosok "nem tudtak beavatkozni egy olyan magzat érdekében, amelyről tudták, hogy bajban van".

A jelentés szerzői megjegyezték, hogy orvosi feljegyzésekre támaszkodtak, és azt nem tudták megállapítani, hogy a koronavírus-fertőzés az állapotos nőknél mikor következett be, a terhesség előtt vagy alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.